Közélet

Szlávik János: további járványügyi intézkedések jöhetnek

“A helyzet nem fog javulni a következő hetekben” – magyarázta Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az ATV Heti Napló Sváby Andrással című műsorában vasárnap este. Az infektológus szerint nem kizárt, hogy a közeljövőben ismét szigorítani kell a járványügyi szabályokon, a szennyvízben ugyanis továbbra is emelkedik a koronavírus örökítőanyagának mennyisége.

AZ INTENZÍV OSZTÁLYON 80-90 SZÁZALÉKBAN OLTATLANOK FEKSZENEK

A Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a műsorban arról beszélt, hogy bár valóban sok a beteg, az ő osztálya még nem mondható telítettnek. Ugyanakkor az intenzív osztályon éjt nappallá téve dolgoznak, itt az ápoltak 80-90 százaléka oltatlan.

NEM FOG JAVULNI A HELYZET A KÖVETKEZŐ KÉT HÉTBEN

“A következő két hétben nem várok javulást” – mondta Sváby Andrásnak Szlávik János, aki szerint éppen ezért elképzelhető, hogy további intézkedésekről kell majd dönteni, a járványt ugyanis csak az oltással és a korlátozó intézkedések együttesével lehet letörni.

A szakember emellett kiemelte: a koronavírus nem olyan, mint az influenza, úgy tűnik, itt 4-6 havonta fel kell frissíteni az immunrendszert. Erre azért van szükség, mert egyrészt csökken a védettség, másrészt újabb variánsok jönnek. Mint mondta, hamarosan szóba kerülhet a negyedik oltás kérdése, sőt néhány országban már napirenden is van. Hazánkban egyelőre a harmadik oltás felvételére buzdítják az embereket, de ezzel párhuzamosan nagyon fontos lenne, hogy mindenki megkapja az első két oltást.

DRÁMAI A HELYZET

Szlávik János prognózisához nem kellett Nostradamus-i tehetség, ugyanis a harmadik hullám csúcsa óta nem látott sötét rekordot hoztak a hétvégi koronavírus-számok. Péntek óta 27.209 új fertőzöttet regisztráltak az országban, 1667-et Csongrád-Csanád megyében. A járvány 392 honfitársunk életét követelte a hétvégén.

Hétvégi összefoglalónk, koronavírus-ügyben:

Forrás: ATV

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb