KözéletVideo365

Oltási Akcióhét: rendesen megindultak a szegediek, 100-150 várakozó volt hétfő reggel a Vasas Szent Péter utcai SZTK-nál

Hétfő reggel 7-kor elindult az Oltási Akcióhét, Szegeden két helyszínen, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ, Vasas Szent Péter utcai rendelőintézetében (magyarul: az SZTK-ban) és a Török utcai Tüdőgondozó Intézetben oltanak előzetes bejelentkezés nélkül. Kiugrottunk a helyszínre, reggel 9-kor ez fogadott bennünket:

  • élénk érdeklődés, nagyjából 100-150 várakozóval (kint és bent, összesen),
  • viszonylag gyors és profi adminisztrációval,
  • feszültség – és anyázás-mentesen.

A sor a reggeli rajt idején nagyjából kétszer ekkora volt, Katalin nevű olvasónk azt írta, ő már reggel 7-re ott volt a Vasas Szent Péter és a Kossuth Lajos sarkán, nagy volt a tömeg. “A regisztráció és az oltás nagyon gördülékeny volt, ami viszont nem tetszett, hogy úgy álltunk egymás hegyén-hátán mint a heringek, a másfél métert hírből sem ismerték az előttem és mögöttem állók” – írta üzenetében. Attila fél 9 körül írt ugyanonnan, ő azt írta, szerinte nagyjából 100 ember lehetett az épület előtt, az egyik fele balról, a másik jobbról próbálta megközelíteni a bejáratot. Mint írta, maszk mindenkin volt, már odakint, sorban állás közben is. Gabriella fél 10 körül küldött egy olvasói tudósítást a másik, az Oltási Akcióhéten részt vevő Török utcai tüdőgondozóból, mint írta, rajta kívül 20-30 ember volt, pár perc alatt lement az egész procedúra.

MINDEN, AMIT TUDNI AKARTÁL AZ OLTÁSI AKCIÓHÉTRŐL

Kitört a hétfő, ahogy beharangoztuk, mától elindult az átoltottság további növelése és a járvány megfékezése érdekében szervezett Oltási Akcióhét. Az utóbbi pár napban hozzánk befutott kérdések alapján egyetlen pakkba gyűjtöttük a legfontosabb információkat plusz összegyűjtöttük a Csongrád-Csanád megyei helyszíneket, íme a Szeged365 Kisokos legfrissebb kiadása!

Operatőr: Magyar Andor, Szeged365

Kapcsolódó cikkek

2 hozzászólás

  1. Visszajelzés: grote blote tieten
  2. Visszajelzés: Home Page
'Fel a tetejéhez' gomb