Mindenmás

A kocsijával együtt tűnt el egy 41 éves nő, a rendőrség a segítségeteket kéri a megtalálásában

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Rácz Erika eltűnésének ügyében. A rendőrségre érkezett bejelentés szerint a 41 éves hölgy lakhelyéről 2021. november 29-én a hajnali órákban ismeretlen helyre távozott és azóta életjelet nem adott magáról – olvashatóa rendőrség honlapján

Mint írják, Rácz Erika:

  • 160 centiméter magas,
  • 62 kilogramm,
  • haja szőke, vállig érő,
  • szeme színe kékeszöld.

Eltűnésekor fekete színű bőrhatású nadrágot és szürke-fehér színű kockás inget viselt, továbbá az NTD-951 forgalmi rendszámú Opel Zafira típusú személygépkocsit vezette.

A RENDŐRSÉG A SEGÍTSÉGETEKET KÉRI

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható hölgy jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen bármelyik rendőri szervnél. Telefonon a névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság 06/62/562-400-as hívószámán, továbbá a 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, valamint a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb