Szegedi Arcok

Szegedi pedagógus is a Rátz Tanár Úr Életműdíjasok között: gratulálunk Kovács Istvánnak!

Idén 21. alkalommal adták át a több magyar tudós tudományos karrierjét is elindító Rátz László tanár úrról elnevezett életműdíjat, az elismerést nyolcan vehették át szerdán, a Magyar Tudományos Akadémián – értesültünk az MTI által kiadott közleményből. Mint írják, az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. által alapított díj célja, hogy elismerje a természettudományos oktatás területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó pedagógusok munkáját, és egyben felhívja a figyelmet a természettudományos oktatás fontosságára.

A Rátz Tanár Úr Életműdíjat az ország bármely iskolájában tanító vagy korábban ott tevékenykedő pedagógus megkaphatja. A kitüntetést az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon által létrehozott alapítvány kuratóriuma ítéli oda minden évben, összesen 12 millió forint értékben.

Büszkék lehetünk, ugyanis a díjazottak között szerepel egy szegedi pedagógus is, Kovács István, a Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola tanára, akinek ezúton is gratulálunk!

TOVÁBBI DÍJAZOTTAK:

  • Csahóczi Erzsébet, az ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskola tanára,
  • Vankó Péter, a BME Fizikai Tanszékének tanára,
  • Pápai Gyuláné és Pápai Gyula, a fertődi Babos József Általános Iskola és a Soproni Szakképzési Centrum tanára,
  • Fodor Erika, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium tanára, valamint
  • Sarka Lajos, a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanára,
  • Molnár Katalin, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium tanára, valamint
  • Horváth Zsolt, a Gödöllői Református Líceum Gimnázium tanára.

Alapítása óta összesen 160 olyan, 5-12. évfolyamos diákoknak matematikát, fizikát, biológiát vagy kémiát tanító tanár kapta meg az életműdíjat, akik maradandót alkottak tantárgyaik népszerűsítésében és a tehetséggondozás területén. A fejenként 1,5 millió forinttal járó elismerésre – amelyet minden évben a fenti szakterületről két-két pedagógus kap meg – kollégáik, magánszemélyek, illetve szakmai és társadalmi szervezetek jelölhetik a tanárokat, a nyertesek személyéről pedig a három alapító vállalat által létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma dönt.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: ข่าวกีฬา
'Fel a tetejéhez' gomb