Mindenmás

Durván lecsapott a NAV, tizenhárom őrző-védő cég vezetőjének letartóztatását indítványozta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség

A NAV nyomozói és a Készenléti Rendőrség munkatársai összehangolt akcióban az országban több helyszínen tizenöt személyt állítottak elő, és közülük hat személyt vettek őrizetbe költségvetési csalás bűntettének gyanújával – írta közleményében a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség.

NO ÁFA, NO JÁRULÉK – BŰNSZERVEZETET HÍVTAK SEGÍTSÉGÜL

A megalapozott gyanú szerint az őrzés-védelemmel foglalkozó cégek vezetői azért, hogy munkavállalóik után ne kelljen közterheket, valamint a vagyonvédelem mint általuk nyújtott szolgáltatás után áfát fizetniük, igénybe vették egy a nyomozó hatóság által már korábban feltárt bűnszervezet segítségét.

A bűnszervezet által nyújtott szolgáltatás lényege szerint a megrendelők munkavállalóit fiktíven más társaságokhoz jelentették be, többlépcsős céghálót létrehozva, melynek legalsó szintjén a foglalkoztatással járó közterheket és a szolgáltatás nyújtása után fizetendő áfát, bár részben bevallották, de azt senki nem fizette meg. A bűnszervezet a költségvetési csalás leplezésére a céghálóban szereplő gazdasági társaságokat rendszeresen cserélgette, és jutalék ellenében fiktív számlákat is rendelkezésre bocsátott.

TÖBBEN MÁR LETARTÓZTATÁSBAN VANNAK, ÜGYVÉDEK IS ÉRINTETTEK

A bűnszervezet több tagja került letartóztatásba, így annak irányítói, az alattuk végrehajtói szinten levők, a cégeket biztosító ügyvéd és más érintettek. A keddi akcióban tizenhárom, a bűnszervezet szolgáltatásait igénybe vevő vagyonvédelemmel foglalkozó cég öt vezetője, a cégek közötti pénzt mozgató személyt vettek őrizetbe, míg további kilenc személyt előállítottak és gyanúsítottként kihallgattak. A most végrehajtott akcióval érintett cégek több mint két milliárd forinttal károsították meg az állami költségvetést.

A bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt indult eljárásban a főügyészség a hat gyanúsított letartóztatásának egy hónapra történő elrendelést a szökés, elrejtőzés, a bűnismétlés és az eljárás meghiúsításának veszélye miatt indítványozta.

EZ EGY ILYEN HÉT: TEGNAP EGY TIZENKÉTSZERES KÖRÖZÉS ALATT ÁLLÓ FICKÓT KAPCSOLTAK LE SZEGEDEN

Kaland az élet, főleg Szegeden.

Nem semmi GTA Vice City volt szerdán a Napfény Városában, mint a Csongrád-Csanád Megyei Rendőrfőkapitányság írja, egy tizenkétszeres körözés alatt álló férfit fogtak el szerda reggel, egy szegedi albérletben. A teljes sztori:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb