Sport

Karácsonyi PICK-meglepetés: Mikler Rolival és Bodó Ricsivel is szerződést hosszabbított a klub

“Két magyar válogatott játékosunkkal, Mikler Rolanddal és Bodó Richárddal meghosszabbítottuk a szerződésüket” – írja közleményében a Pick Szeged, a kapussal 2024-ig, a Bombázóval (szándékosan írtuk nagy betűvel) pedig 2025-ig írtak alá.

“Imádom ezt csinálni, fizikailag rendben vagyok, úgy érzem, hogy a kellő munkát beleteszem, és akkor a teljesítményem is rendben van. Örülök a szerződéshosszabbításnak, annak, hogy továbbra is PICK Szegedet erősíthetem” – nyilatkozta a csapat portáljának Mikler Roland. A brilliáns kapus még 2010-ben igazolt Szegedre, első körben égy éven át erősítette a Pick Szegedet, majd 2019-ben tért vissza, hogy az idén bajnokok legyenek. A férfi kézilabda NB I-ben eddig 155 meccsen lépett kék mezben pályára, és egy gólt szerzett. Érdekesség, hogy PICK-szerelésben volt a premier találata.

Bodó Richárd 2016 nyara óta erősíti a csapatot, a „Bombázó” becenévre hallgató balátlövő az ötödik helyen áll a Bajnokok Ligája házi góllistáján. Eddig 220 gólt dobott a nemzetközi porondon. A magyar NB I-ben 131 meccset játszott a PICK-ben, 483 gólt szerzett. 2018-ban magyar bajnok, 2019-ben Magyar Kupa-győztes, 2021-ben ismét magyar bajnok lett a Kékekkel. “Boldog vagyok Szegeden, itt lett családom, itt születtek a gyerekeim, így minden a városhoz, a klubhoz köt. Hatalmas motiváció az új PICK Aréna, és hogy itt szeretnek engem, így örömmel írtam alá a megállapodást” – mondta Bodó Richárd.

Forrás és fotók: Pickhandball.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb