Mindenmás

Meghalt Damu Roland

47 éves korában meghalt Damu Roland, a Jóban Rosszban című tévésorozat egykori szereplője – írja az Index. A portál információi szerint a színész két oltással kapta el a koronavírust, lélegeztetőgépre került, majd műtüdő-kezelést kapott.

DECEMBER KÖZEPÉN JÖTT A HÍR, AKKOR MÁR MÉLYALTATÁSBAN FEKÜDT A SZÍNÉSZ

December közepén érkezett a hír, hogy a színész mélyaltatásban fekszik az egyik kórház intenzív osztályán. Akkor egy ismerőse tudatta a rajongókkal, hogy Damu Roland két oltás ellenére kapta el a koronavírust. Éppen a harmadik oltást készült felvenni, de az állapota ezt már nem engedte.

Először lélegeztetőgépen várta a gyógyulást, ám mivel nem reagált jól a terápiára, átszállították egy másik kórházba, ahol műtüdős kezelést kapott.

MÁRA VIRRADÓ ÉJJEL MENT EL, A CSALÁDJA IS MEGERŐSÍTETTE A HÍRT

Az utóbbiról először az egyik ismerőse tájékoztatott a színész Facebook-profilján kommentben. Most ugyanez a férfi közölte szintén a Facebookon, hogy ma éjjel Damu Roland elhalálozott, amit a színész családja a Blikknek megerősített.

JÓBAN-ROSSZBAN, PALÁCSIK TÍMEA, ERŐSZAK, BÖRTÖN, KETTÉTÖRT KARRIER

Damu Roland halála és élete sem volt egyszerű – emlékezik vissza a Blikk Rúzs. Az 1974-es születésű színész Nyíregyházán járt a művészeti szakközépiskolába, ott, iskolai darabokban szerepelt először. Később több színházban is játszott, de több mint 150 filmben és sorozatban szinkronizált. Legismertebb szerepe a Jóban rosszban Várnagy Elődje volt, egy ország ismerte meg ekkor. Élete és karrierje azonban egy sötét napon megtört: barátnője, Palácsik Tímea – aki később Vajna Tímeaként Andy Vajna felesége lett – megerőszakolása miatt vád alá helyezték és börtönre ítélte a bíróság, 2012-ben. 2015 áprilisában szabadult. Azóta önálló esteket adott, de karrierje és így anyagi helyzete is súlyosra fordult. Mint a portál írja, nemrégiben még pénzt gyűjtött a neten, aztán az egészségi állapota is megromlott, így került kórházba, ahol nem tudták megmenteni az életét.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb