Mindenmás

Letört faág zuhant egy parkoló autóra Alsóvároson, pár perccel azelőtt még ültek benne

Kedden délután fél három körül egy hatalmas faág zuhant a parkoló autóra Alsóvároson – írta szerkesztőségünknek Sanyi nevű olvasónk, aki hozzátette, hogy pár perccel azelőtt szálltak ki a kocsiból, hogy a faág rászakadt volna.

Olvasónk ezután a feleségével közösen emelte le a letört faágat az autóról, ami nem volt egy egyszerű menet, majd értesítette a Katasztrófavédelmet, akik megindultak a helyszínre. A jármű tulajdonosa az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.-t is kihívta egy vezeték miatt, ahol azt mondták neki, hogy egész nap, folyamatosan mennek ki a helyszínekre a bejelentések miatt Szegeden. Legyetek Ti is óvatosak, ha lehet ne prkoljatok inkább fa alá!

MÉG MINDIG SORRA DŐLNEK KI A FÁK SZEGEDEN

Korábban megírtuk, hogy még most is folyamatosan dőlnek ki a fák és szakadnak le nagyobb ágak Szeged számos pontján. Egyszerűen nem bírják el a rájuk rakódott tetemes mennyiségű jeget. A helyi csoportokba csak úgy záporoznak a fotók. Ez alapján elesett a Bérkert utca, ahol a vezetékeket is leszakította egy leszakadt faág, de a Retek utcában és a Csillag téren is kidőlt fák nehezítik a közlekedést.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb