Szegedi Arcok

Le a kalappal a szegedi kutatók előtt: a tumorok nagyon korai felismerését segítő szérumdiagnosztikai eljáráson dolgoztak

Daganatos betegségek korai diagnosztikáját, monitorozását és személyre szabott terápiáját segítő kutatási program zárult le Szegeden. A négyéves, uniós támogatással megvalósult projektben informatikai, daganatkutatási és közvetlenül a betegellátásban is tevékenykedő tagokból álló öttagú konzorcium vett részt.

A projekt eredményeit bemutató csütörtöki konferencián Pankotai Tibor, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) patológiai intézetének kutatója elmondta, Magyarországon évente mintegy 40 ezer halálesetért felelősek rosszindulatú daganatok okozta megbetegedések, Európában itt a legmagasabb a 100 ezer főre vetített halálozási arány.

A KORAI FELISMERÉS ÉS AZ AZONNALI KEZELÉS A LEGFONTOSABB

A daganatos betegségek kezelésének legeredményesebb módszere, ha a tumor korai stádiumban történő diagnosztizálását követően szinte azonnal elkezdik a terápiát. A korai diagnosztikára a molekuláris biológiai módszerek kínálják a leghatékonyabb megoldást – közölte a program szakmai vezetője. A molekuláris diagnosztikát széles körben alkalmazhatóvá teszi, hogy az újgenerációs szekvenálási módszerek ára drasztikusan csökkent. Az egy pácienshez köthető adatok mennyisége azonban exponenciálisan növekszik, így ezek értékelése elképzelhetetlen informatikai megoldások nélkül – jelezte a szakember.

FOLYÉKONY BIOPSZIÁVAL AZONOSÍTJÁK A TUMOROK GENETIKÁJÁT

Az Enterprise Communications Kft., a Delta Bio 2000 Kft., a Hiperon Genetics Kft., az SZTE és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai testfolyadékokból származó minták vizsgálatára alkalmas, jelenleg preklinikai fázisban lévő diagnosztikai kitteket fejlesztettek, és létrehoztak egy az eredmények értékelését lehetővé tevő informatikai rendszert. Haracska Lajos, a Delta Bio 2000 Kft. tudományos igazgatója elmondta, a tumorok genetikai azonosítását általában biopsziával, vagy műtét során vett mintákból történik. A projekt során alkalmazott módszer a “folyékony biopszia”, amely során a testfolyadékban tumorból származó anyagokat azonosítanak.

AZ ELJÁRÁS TÖBB HÓNAPPAL MEGELŐZI A KÉPALKOTÓ MÓDSZEREKET

A kutatók elsősorban DNS feldúsítását és szekvenálását végezték el. Daganatokból és a vérszérumból vett mintákat vizsgálták párhuzamosan, és azonosították azokat a markereket, amelyek alkalmasak lehetnek a korai diagnosztikára. A Haracska Lajos bemutatta vizsgálat során 38, emlőtumorok esetén nagyon gyakran jelentkező mutációt vizsgáltak műtét előtt, után, majd az azt követő terápia során. A vizsgálatok azt mutatták, hogy a szérumdiagnosztikai eljárás rendkívül érzékeny, a ma alkalmazott képalkotó módszereket akár több hónappal is megelőzi, így jóval előbb döntés születhet a terápia szükségessé váló változtatásról. Az 1,9 milliárd forintból megvalósult kutatás-fejlesztési projekt költségeiből 1,494 milliárd forintnyit fedeztek uniós támogatásból.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb