KikapcsVideo365

Vendégségben az Úrnál – Az Eucharisztia misztériuma tárul fel a Szegedi Dóm Látogatóközpont kiállításán

Különleges kiállításnak ad otthont a Szegedi Dóm Látogatóközpont. Az 52. Eucharisztikus Világkongresszus inspirációjából táplálkozva a Krisztussal való találkozás misztériumát örökítették meg kortárs művészek különböző képzőművészeti alkotásaikban. Keddtől a Vendégségben az Úrnál című tárlat során 44 alkotó munkáját csodálhatja meg az érdeklődő közönség.    

SZEGED A VÁNDORKIÁLLÍTÁS HARMADIK ÁLLOMÁSA

Maga a kiállítás alapötlete a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum nyugalmazott igazgatójának, Kiss Imrének a nevéhez fűződik. Az ő megkeresésére mintegy 200 pályázó munkáiból választotta ki azt a 44 művet a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. által felállított öttagú zsűri, amelyeket a Vendégségben az Úrnál című vándorkiállítás során Budapest és Debrecen után a Szegedi Dóm Látogatóközpontban tekinthetnek meg az érdeklődők.

A KIÁLLÍTÁS CÉLJA AZ ISTENNEL VALÓ TALÁLKOZÁS MEGJELENÍTÉSE A KÉPZŐMŰVÉSZETEK ÁLTAL

“A kiállítás létrehozásánál az volt az elsődleges cél, hogy az Eucharisztia lényegét, az Úrral való szent vendégséget, aminek a jegyei az ostya, a kenyér és a bor, tehát a több szín alatti áldozás jelentőségét ábrázolják: az utolsó vacsorát, egy templomi csend áhítatát, vagy mindazt, ami az emberek számára az Istennel, az Úrral való találkozást megjeleníti” – számolt be a tárlat születéséről Fazakas Réka művészettörténész, a kiállítás kurátora.

A KIÁLLÍTÁS ANYAGÁBAN SZÁMOS MŰFAJ FELLELHETŐ

Réka abba is beavatott minket, nagyon sok műfaj megelevenedik a tárlat anyagában. A kortárs alkotók műveiben születtek fotográfiai munkák, amelyek teljesen a hétköznapok valóságában mutatják meg az oltári szentség lényegét, de helyet kaptak grafikák, elektrográfiák, szobrok, installációk, egészen az olajjal, vagy akrillal készült festményekig. A kiállítás során a Látogatóközpontban csak az eredeti alkotások reprodukciói lelhetőek fel, amelyek jó minőségű, nagy felbontású felvételekként tekinthetőek meg.

A TÁRLAT SORÁN BEMUTATJÁK A PÁLYÁZAT HÁROM DÍJNYERTES MUNKÁJÁT IS

A kiállítás anyagában megismerkedhet a nagyérdemű a pályázat három díjazottjának alkotásával is. Az első helyezett grafika, Felsmann Tamás Celebratio Eucharistica (Pars pro toto no. I.) című műve geometrikus hatású, egy keresztmetszetet ábrázoló tervrajzot idéz fel. A világ keresztmetszetén áthatoló Isten van ott a kehelyben. Gáti György Exit című fotója lett a második a pályamunkák közül: egy feszület melletti vészkijáratjelző nyer egészen újfajta jelentést általa. A harmadik díjazott Oberfrank Luca – aki a NEK (Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus) művészeti munkatársa is volt – Corpus Christi című alkotása, amely egy márványra helyezett, karcolt feliratú kerek tükörrel adja Krisztus testének visszfényét.

SZEGEDI FESTŐMŰVÉSZ MUNKÁJA IS LÁTHATÓ A KIÁLLÍTÁSON

A kiállítók között szegedi alkotót is köszönthetünk, Szabó András festőművész munkája is „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” címmel látható a tárlat anyagában. “Az utolsó vacsora egyértelműen látható, hiszen ez Leonardo da Vinci világhírű milánói freskójának egy utánérzéséből készült, csak én egy kicsit szürrealista módon feltöltöttem, hogy még elvontabban jelenítsem meg és aktualizáljam egy kicsit a mai korhoz ezt a fajta lelkiséget” – árulta el a szegedi művész, majd hozzátette, számára minden olyan lehetőség, ahol a kereszténységet és a hitet valamilyen formában lehet közvetíteni a nagyközönség részére, különösen a műalkotásokon keresztül, az egy nagy dolog. “A koromnál fogva elmondhatom, ahogyan az ember lassan kifelé halad a világból ez a gondolat és a keresztényi hit egyre fontosabbá válik a számunkra” – zárta gondolatait Szabó András.

Pillants bele videónkkal a kiállítás gazdag anyagába!

Operatőr: Magyar Andor

Fotók: Szűcs Péter

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb