KikapcsSzegedi Arcok

Amikor életre kel a múlt: átadták a Szegedi Emlékkereső fotópályázat díjait – interjú Farkas Árpád, szervezővel

Akinek nincs múltja, annak jövője sincs, tartja a mondás. Városunk gazdag, színes múltra tekinthet vissza, melynek nem is lehetne beszédesebb bizonyítéka, mint a korabeli fotók, melyeket őrzünk a régi fotóalbumokban, vagy bedobozolva várják sorsukat a sötét padlásokon, pincékben. Farkas Árpád, a Szegedi Emlékkereső és a Szeged Régi Fotói nevű Facebook csoportok alapítója azért, hogy múltunk ne vesszen a feledés homályába, fotópályázatot hirdetett, amelyre az elmúlt két hétben városunk múltjához kötődő pályamunkákat várt a szegediektől.

35 PÁLYÁZÓ, KÖRÜLBELÜL 120-130 FOTÓJA ÉRKEZETT BE A VERSENYRE

Ahogy Farkas Árpád elmondta, a Szegedi Emlékkereső csoportban közzétett felhívásra 35 pályázó küldte be, összesen 120-130 fotóját. A verseny ünnepélyes díjátadójára pénteken került sor a Sarastro Caféban. Itt rendhagyó módon nem az első három helyezettet díjazták, hanem az egybegyűlt versenyzők között sorsolták ki a szponzorok által felajánlott értékes nyereményeket. Farkas Árpád elmondta, az igazi győztese az egész megmérettetésnek maga Szeged, de arról is gondoskodott, hogy senki ne menjen haza üres kézzel, mindenki kapott a részvételéért egy kis ajándékot útravalóul.

NÉHÁNY IGAZI KURIÓZUM KÉP IS ELŐKERÜLT A VERSENYRE

A legtöbb képen Szeged nevezetességeit láthatjuk egykori köntösében, mint például a Tisza partot, a Móra parkot, vagy éppen a Széchenyi teret, de a versenynek hála előkerült a régi fiókokból néhány igazán kuriózum, ritkán látható felvétel is Szeged múltjából. Az egyik régi fotográfián látható például, ahogy 1928-ban az alsóvárosi paprikatermelők szekéren hozzák az Alsóvárosi templom harangját, vagy egy másik képen felsejlik a Retek utca és a József Attila sugárút kereszteződése, a panellakások nélkül, amikor még csak pár kis ház volt a környéken. Az alábbiakban a versenyre beküldött képek közül mutatunk párat.

Hallgasd meg teljes beszélgetésünket is Farkas Árpáddal a fotópályázatról, melyet még a díjátadó előtt készítettünk.

A fotók a díjátadóról: Török Kornél

Régi képek: Szegedi Emlékkereső Facebook csoport

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb