Közélet

Új menekültügyi rendeleteket hozott a kormány: a menedékesek közmunkások, és közfoglalkoztatottak is lehetnek

Megjelent a Magyar Közlönyben két Orbán Viktor kormányfő által aláírt rendelet. Az egyik menedékesként ismeri el az orosz-ukrán háború kirobbanása előtt Ukrajnában tartózkodó ukrán állampolgárokat, hontalan személyeket, harmadik országbeli állampolgárokat, akik nemzetközi vagy azzal egyenértékű nemzeti védelemben részesültek Ukrajnában.

A kormány az Európai Unió Tanácsának rendeletével összhangban döntött az átmeneti védelemről. Az oroszok február 24-én kezdett inváziója miatt ukrajnai lakóhelyüket elhagyni kényszerült emberek esetében a rendelet felmentést ad a menedékjogról szóló törvény néhány előírása alól is. A kormány új rendelete lehetővé teszi, hogy a menedékesek közmunkások, közfoglalkoztatottak legyenek és különös szabályként kimondja, hogy az Ukrajnából érkező magyar állampolgároknak valamennyi ellátást, kedvezményt biztosítani kell, „ha a magyar állampolgárság tényénél fogva kedvezőbb elbánásban nem részesül”.

NEM KELL IDEGENFORGALMI ADÓT FIZETNIE ANNAK, AKI MENEDÉKEST FOGAD BE

A másik rendelet a helyi adókról szóló törvény idegenforgalmi adóra vonatkozó szabályait módosítja a menekülthullám miatt. Mivel az oroszok február 24-én kezdték Ukrajna ellen a katonai inváziót, február 24-étől nem kell idegenforgalmi adót fizetniük azoknak, akik Ukrajna területéről érkező menedékest fogadtak be. A kormány döntött arról is, hogy a menedékesek az általuk egyéni előfizetőként előre fizetett díjú mobiltelefon szolgáltatáshoz kapott SIM kártyát nem adhatját át harmadik személynek, ha az nem a közeli hozzátartozójuk.

JÖHENTNEK A NATO-CSAPATOK IS

A fent leírtak mellett hétfőn egyetlen rendelettel jelent meg a Magyar Közlöny 43. száma is, amiben az olvasható, hogy beengedik Magyarországra a NATO-csapatokat, fegyvereket is hozhatnak, de nem mehetnek tovább Ukrajna felé. A rendeletben az is szerepel, hogy Magyarország nem engedélyezi a halált okozó fegyverek Ukrajnába szállítását, de mehetnek a védőeszközök és a segélyszállítmányok.

Forrás: 24.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb