Szegedi ArcokVideo365

Bepiálva verte szét a rendőrautót egy szegedi férfi Abonyban, majd ököllel nekiment az egyenruhásoknak is (videóval)

A nagykátai rendőrök kezdeményezik annak a 47 éves szegedi férfinek a bíróság elé állítását, aki betondarabbal betörte egy járőrautó szélvédőjét – írja a Vezess.hu. Mint kiderült, a helyi férfi később az egyenruhásokat sem kímélte, szidalmazta, majd ököllel indult meg feléjük.

A teljes történet így hangzik: március 20-án egy ittas szegedi férfi szétverte az abonyi rendőrőrs előtt parkoló rendőrautó szélvédőjét. A betontömb hajigálása közben egy pillanatra sem vált meg a másik kezében szorongatott borosüvegtől, ivócimborája ezalatt nevetett, és az egészet videóra vette:

FELEMELT ÖKÖLLEL INDULT A RENDŐRÖKNEK

A portál szerint ez még így sem volt elég neki, hiszen a kiérkező rendőröket folyamatosan provokálta, és nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illette a testületet és annak képviselőit. Amikor felemelt ököllel indult a rendőrök felé, megbilincselték, ám időnkét akadozó szitkozódásával továbbra sem hagyott fel. A szolgálati autóban egyébként megközelítőleg 100 ezer forint kár keletkezett, amit egy időre nélkülözniük kell a rendőröknek. A férfi kihallgatásakor már visszafogottabb volt, tettét idegességével, az előző, valamint az aznapi alkoholfogyasztása mennyiségével magyarázta.

ABONY MELLETT CHICAGO VOLT SZEGEDEN IS

A Szegedi Járási Ügyészség kedd reggel vádat emelt azzal a férfival szemben, aki tavaly júliusban felszólítás ellenére sem vett jegyet, majd megütötte a villamos vezetőt Szegeden.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb