Szegedi Arcok

Összefogtak a szegediek, és pár óra alatt rendbe dobták a Klebelsberg-telep környékét

Le a kalappal a Klebelsberg-telepen élők előtt, ugyanis egy délután alatt kitakarították a telep körüli erdősávokat, az utcákat és a tereket, így egy csodás környezetet teremtettek Szegeden. A Klebelsberg-telep, Szeged nevű Facebook oldalon azt írják, hogy mintegy 70 fő részvételével mindössze pár óra alatt végeztek.

“Nagy sikerrel zajlott le, március 27-én délután a Tavaszi Köztéri takarítás. Volt olyan család, aki már egy héttel előbb elkezdte, mert nem voltak itthon a kijelölt időpontban. Voltak családok, akik délelőtt szedték a szemetet, de a többség a megbeszélt időpontba érkezett” – írják a fent említett oldalon, majd azt is kiemelték, hogy több csoportra osztva vágtak neki a munkának, aminek eredményeképp kitakarították:

  • a telep körüli erdősávokat,
  • az utcákat,
  • és a tereket, egészen ki a kikötőig, a hosszú egyenesen a töltésig, a buszfordulótól a Tompa szigetig.

Mint kiderült, négy autóval, hét utánfutóval, talicskákkal, kesztyűkel, zsákokkal és mintegy 70 fő részvételével pár óra alatt végeztek is. Kiemelték továbbá, hogy az erdősávokból rengeteg építési törmeléket hordtak ki. A posztban arról is szót ejtettek, hogy a település határában, a hosszú egyenes mentén, a buszfordulóba és mellette a Holt-Tisza átjárónál 30 zsák migráns szemetet gyűjtöttek össze. Összegezve pedig három utánfutónyi törmeléket és 80 zsáknyi szemetet szedtek össze a szegediek.

Fotók és forrás: Klebelsberg-telep, Szeged – Facebook

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb