Mindenmás

MÁV: a „még átérek” gondolkodás vezet a mindszentihez hasonló tragédiákhoz

Újabb közleményt adott ki a MÁV a kedd reggel történt mindszenti tömegbaleset kapcsán, a szomorú hangvételű írás kitér a közlekedési morálra és a “még átérek” gondolkodásra is.

MŰKÖDÖTT A FÉNYJELZŐ, A MEGENGEDETT SEBESSÉGGEL MENT A MOTORVONAT

A közlemény első körben megismétli Biber Anett MÁV-szóvivő helyszínen adott, a Szeged365 által leközölt nyilatkozatát, mint írják, az 5 halálos áldozatot és 13 sérültet eredményező karambol annak ellenére következett be, hogy a fényjelző jól működött, tilosat mutatott az átjáróba behajtó kisteherautónak, valamint a motorvonat is a megengedett sebesség, 80 kilométer/óra alatt ment. A MÁV szerint a kár meghaladhatja a 100 millió forintot, a motorvonatot selejtezni kell.

Ezt követően beszédes statisztikákat közöltek:

  • ellemző adat, hogy évente 800-900 félsorompó rúdját törik le az autósok,
  • közben nő az átjárókban történt balesetek száma,
  • 2020-ban 62 történt,
  • tavaly már 86,
  • idén pedig 26-nál járunk.

Mint írták, 2008 óta nem történt átjáróban olyan baleset, ami vasúti hibából történt volna. A MÁV-nak 2021-ben egymilliárd forintos kára is keletkezett az átjárókban történt esetekből.

“MÉG ÁTÉREK”

A legfőbb gond a vasúttársaság szerint a „még átérek” gondolkodásmódból fakad, emiatt a csukódó sorompó alatt sokszor átslisszolnak az autósok, vagy megkerülik a félsorompókat. A biciklisek és gyalogosok sokszor nem hallják, nem látják a vonatot öltözködésük, zenehallgatás vagy a telefon nyomkodása miatt.

Pár tanácsot is ad a MÁV, hogyan közlekedjünk vasúti átjáróban, a legfontosabbakat idetesszük:

  • A vasúti átjárót csak fokozott óvatossággal szabad megközelíteni.
  • Biztosított vasúti átjárón csak akkor szabad áthajtani, ha mindkét sorompó nyitva van, a fényjelző vagy hangjelző berendezés nem ad tilos jelzést, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér jelzést ad.
  • A vasúti átjárón folyamatosan, azaz megállás nélkül, legalább 5 km/órás átlagsebességgel szabad áthaladni.
  • Vasúti átjáróban és közvetlenül a vasúti átjáró előtt tilos előzni.

KORA REGGEL ÍRTUK: ÚJRAINDULT A KÖZLEKEDÉS

Mindszenten késő estére vasúti daruval emelték vissza a sínekre a kedd reggeli tömegszerencsétlenségben felborult motorkocsit és elvontatták a helyszínről – adta hírül az éjjel a MÁV. A balesetben megrongálódott pályarészt járhatóvá tették, a végleges helyreállításig még sebességkorlátozás lesz érvényes az érintett szakaszon.

Cikkünk az éjszakai munkálatokról, fotókkal:

Az eredeti, teljes MÁV-közleményt IDE kattintva találod meg.

Fotók: MTI, Donka Ferenc

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb