Sport

Nem múlt még el a Vukmir-átok, gólzáporos meccsen kapott ki a Szeged-Csanád GA

Ötgólos mérkőzésen szenvedett vereséget a BFC Siófok ellen játszó Szeged-Csanád Grosics Akadémia a Szent Gellért Fórumban. Gólokban nem volt hiány, sőt, egy igazi fociünnep várta a stadion vendégeit: az Ultras Szeged harmincadik születésnapját ünnepelte, ennek apropóján fantasztikus atmoszférát és látványos élőképet varázsoltak a kapu mögé.

RÉMÁLOMBA ILLŐ KEZDÉS, NEGYED ÓRA ALATT KÉT VENDÉGGÓL

Nem indult jól a meccs, mint a csapat tudósításában írják, Temesvári rövid hazaadására vércseként lecsapott Horváth Péter, majd miután Molnár-Farkas mellett eltolta, a 3. percben az üres kapuba passzolta a labdát. 13 perccel később jött a második sokk, Balogh Bence elesett a tizenhatoson belül, a játékvezető pedig büntetőt ítélt a vendégeknek. A tizenegyest Horváth Péter, az első gól szerzője higgadtan értékesítette. A 24. percben Horváth Krisztofer szépített, végül 2-1-es vendég vezetéssel zárult a félidő.

KEMÉNY SZEGEDI HAJRÁ A MÁSODIKBAN

A másodikban még jobban megindult a Szeged, de hiába, egy sikertelen támadásunk kontrájában, az ellentámadás végén Balogh Bence tizenhat méterről, ballal csavart a jobb felsőbe. Az újabb kétgólos hátrány ellenére is hősiesen hajráztak a kék-feketék, a ráadásban Horváth sarokrúgását követően Temesvári a hosszún érkezve a hálóba bólintotta a labdát, a vége 2-3 lett a Siófok csapatának.

KÖSZÖNJÜK, VUKMIR

Hogy Dragan Vukmir váratlan és nem túl szép távozása mekkorát nyomott a latba a legutóbbi és mostani szegedi vereségek esetén, nehéz megmondani, annyi biztos, hogy nem jött jól az egészen addig az NB-I felé menetelő csapatnak. Miután a Kecskemét a hajrában fordított a III. Kerület vendégeként, a Szeged visszacsúszott a tabella negyedik helyére. Ha lemaradtál volna róla, itt tart a Vukmir-gate. Az elmúlt hét közleményei és eseményei után a Szeged-Csanád Grosics Akadémia klubjának vezetősége továbbra is azt az álláspontot képviseli, hogy az egykori vezetőedző, Dragan Vukmir jogszerűtlenül járt el a munkaviszonyának felmondása során – írta az akadémia nemrég kiadott közleményében. Mint írták, a klub a munkaügyi per megindítása mellett döntött.

Merkantil Bank Liga 33. forduló
Szeged-Csanád Grosics Akadémia– BFC Siófok 2–3 (1-2)
Szeged, Szent Gellért Fórum, 2500 néző. Vezette: Kovács Imre (Bertalan, Nagy V.).
Szeged-Csanád GA: Molnár F. – Ódor, Vári (Dobos, 77.), Temesvári, Pejovics – Bencze (Kóródi, 66.)., Kovács M., Farkas A., Csoboth – Gajdos (Daru, 77.), Horváth K. Edzők: Andorka Péter, Bekim Kapic.
BFC Siófok: Hutvágner – Polényi, Horváth M., Varga B., Deutsch B. (Jagodics, 70.) – Varjas Z., Szakály A. (Medgyesi, 83.) – Horváth P., Eördögh, Kiss B. (Elek, 70.) – Balogh B. (Krausz, 77.). Vezetőedző: Domján Attila.
Gól: Horváh K. (24., 11-esből), Temesvári (91.), ill. Horváth P. (3., 16., a másodikat 11-esből), Balogh B. (58.).

Forrás és borítókép: Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb