Mindenmás

Folytatódik a sötét MÁV-széria: most épp a Balatonon gázolt egy tehervonat

Két hete következett be a mindszenti vonattragédia, azóta pedig, mint valami sötét széria, egymás után kilenc olyan baleset következett be, amelynél vagy a sínekre hajtott egy-egy autós, vagy gyalogosan lépett valaki a vonat elé. Sajnos kedd reggel megtörtént a tizedik, mint a MÁV írta, Balatonlelle megállóhelynél elgázolt egy embert egy tehervonat.

A baleset reggel 9 és 10 között történt, a helyszínelést fél tizenegyre fejezték be, azóta már megindulhatott a vonatforgalom Balatonboglár és Balatonlelle felső között. Mint közleményükben írták, kora délutánra helyreállhat a menetrend a Budapest-Székesfehérvár-Nagykanizsa vonalon.

MOZDONYVEZETŐ: “MINDEN NAP ÁTMEGY VALAKI ELŐTTEM”

“Minden nap legalább egyszer valaki átmegy előttem” – írta az egyik szegedi közösségi média csoportban egy Richárd nevű mozdonyvezető, aki arról számolt be, hogy legutóbb gyalog, biciklivel, kismotorral és babakocsival is átkeltek az emberek az általa irányított vonat előtt. Mindezt általában nem figyelmetlenségből teszik, hanem azért, mert azt hiszi az illető, hogy át fog érni. Néha azonban tévednek – írta a drámai hangvételű posztban. A teljes írást és a szegedi mozdonyvezető által készített, néhol egészen szürreális fotókat az alábbi cikkünkben találod:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb