Mindenmás

Módosul a forgalmi rend: hamarosan már csak 20 kilométeres óránkénti sebességgel lehet közlekedni a Liliom lakóparkban Szegeden

A jövőben már csak 20 kilométeres óránkénti sebességgel lehet majd közlekedni a Liliom lakóparkban Szegeden. Az ELI-ALPS Lézeres Kutatóintézet szomszédságában elterülő városrészt lakó-pihenő övezetté nyilvánítják – tudtuk meg önkormányzati forrásainktól, miután többek között erről is döntött a csütörtöki közgyűlésen a városüzemeltetési, fejlesztési és környezetvédelmi bizottság.

Komoly sebességkorlátozást vezetnek be a Liliom lakóparkban Szegeden. Mivel a területen nem került kiépítésre járda, ezért a lakóparkban lakók az úttestet használják közlekedésre, így az autósoknak hamarosan 50 helyett 20 kilométeres óránkénti sebességgel lehet majd haladni, ami alól csak a Vinkler László út képez kivételt. Ennek értelmében a következő utcákat érinti majd a forgalmi rend változás:

  • a Dér István utcát,
  • a Pintér József utcát,
  • a Parobek Alajos utcát,
  • a Vlasics Károly utcát,
  • a Tóbiás György utcát,
  • a Zoltánfy István utcát,
  • a Fontos Sándor utcát,
  • és a Fontos Sándor közt.

Mint kiderült, arról is döntöttek a közgyűlésen, hogy megszűnnek a Lengyel utcában az illegálisan kialakított parkolók is.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb