Közélet

Szergej Lavrov szerint valós veszélye van a harmadik világháborúnak

„A veszély komoly, valós, nem lehet alábecsülni” – nyilatkozta az orosz állami tévének adott interjújában Szergej Lavrov külügyminiszter, aki a nukleáris fegyverkezés és a harmadik világháború veszélyeire hívta fel a figyelmet és arról is beszélt, hogyan állnak most az orosz–ukrán béketárgyalások.

A HARMADIK VILÁGHÁBORÚ VESZÉLYE VALÓS, NEM LEHET ALÁBECSÜLNI

Az Index által szemlézett műsorban Szergej Lavrov hangsúlyozta, hogy valós a veszélye a harmadik világháború kitörésének. „A veszély komoly, valós, nem lehet alábecsülni” – fogalmazott az orosz külügyminiszter. Hozzátette, hogy ugyanilyen fontos a nukleáris fegyverkezés kérdése is.

“Donald Trump elnöksége alatt a legmagasabb szinten támogattuk Moszkvában és Washingtonban, hogy erősítsék meg Gorbacsov és Reagan 1987-es kijelentését, miszerint egy nukleáris háborúnak nem lehetnek győztesei, és soha nem szabad megtörténnie”

– magyarázta, majd hozzátette, hogy akkor is sürgették az amerikai vezetést, hogy határozottan foglaljanak állást ebben a kérdésben, de sajnos nem sikerült meggyőzniük őket a lépés szükségességéről. Mint mondta, Joe Biden elnöksége alatt, tavaly júniusban viszont a genfi csúcson tettek egy ilyen nyilatkozatot, sőt, később hasonlót tett az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja is.

A miniszter elmondta, nem szeretné, ha ezeket a kockázatokat mesterségesen felfújnák olyan helyzetben, ahol ezek óriási jelentőséggel bírnak. Lavrov szerint sokan mégis megteszik ezt, és nem gondolnak a következményekre.

LAVROV SZERINT NEM JÓ IRÁNYBA TERELIK ZELENSZKIJT AZ AMERIKAIAK

“Ami az Ukrajnáról szóló tárgyalásokat illeti, pontosan tudjuk, hogy az Egyesült Államok is igyekszik minden lehetséges módon kompenzálni magányos helyzetét, ahogy az Egyesült Királyság is az Európai Unióból való kilépése után” – magyarázta a külügyminiszter, aki szerint a két nyugati nagyhatalom nem azt javasolja Zelenszkijnek, hogy gyorsítsa fel az Oroszországgal folytatott tárgyalásait, sokkal inkább azt, hogy minden alkalommal szigorítsa meg álláspontját.

Lavrov szerint az orosz fél folytatni kívánja a tárgyalásokat Kijevvel. „Továbbra is folytatjuk a tárgyalásokat a Zelenszkij által javasolt csapattal. Ezek a kapcsolatok folytatódnak” – fogalmazott Lavrov.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: continue reading this
'Fel a tetejéhez' gomb