Mindenmás

Aki bújt, aki nem: évek óta szökésben volt a drogozva halálos balesetet okozó Szeged környéki férfi, csütörtökön elkapták

Bedrogozva okozta egy ismerőse halálát 2016-ban egy csanyteleki férfi, aki – miután 2020-ban börtönbüntetésre ítélték – megszökött az igazságszolgáltatás elől. A most 41 éves, közel két éve rejtőzködő elkövetőt csütörtökön fogták el, azóta már át is szállították a Szegedi Fegyház és Börtönbe.

A megalapozott gyanú szerint a 41 éves elkövető 2016. november 25-én éjszaka kábítószer fogyasztás után ült autóba két ismerősével – írja a rendőrség közleménye. Szegvár külterületén a jármű az úttestről lesodródott és fának csapódott, a baleset következtében az egyik utasa életét vesztette. A bíróság a gyanúsítottat 2020. júliusában elítélte és elfogatóparancsot adott ki ellene, mivel a férfi a jogerős szabadságvesztését nem kezdte meg, az igazságszolgáltatás elől elrejtőzött.

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya és a Csongrádi Rendőrkapitányság nyomozói az elvégzett adatgyűjtések eredményeként a bujkáló férfi tartózkodási helyét megállapították. A detektívek a Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival együttműködve 2022. május 5-én kora délután elfogták, majd előállították a terheltet.

Az elítélt csanyteleki férfit a rendőrök átszállították a Szegedi Fegyház és Börtönbe.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb