KözéletSmart Szeged

Cseh cég lett a befutó Szeged trolitenderén, 577 milliós kormányzati támogatásból fejleszt az SZKT

Második nekifutásra már eredményesen zárult a Szegedi Közlekedési Kft. még februárban megindított, 4 darab (+ opcióban további 2 darab) új, teljes hosszban alacsonypadlós, kisegítő akkumulátoros hajtással szerelt, szóló trolibusz beszerzésére vonatkozó közbeszerzési eljárása; a tendert a cseh SOR Libchavy nyerte TNS 12 néven futó típusával – írja a MagyarBusz nevű közösségi közlekedési portál. Az önkormányzati tulajdonú cég azután indított ismételten közbeszerzést a négydarabos flotta megvásárlására, hogy az előző, tavaly október közepén elindított eljárásban az egyetlen pályázó, a fehérorosz Belkommunmash troli- és autóbuszgyártó által benyújtott ajánlatot is érvénytelennek ítélte a bíráló bizottság.

A beszerzés elsődleges pénzügyi forrását a kormányzati Zöld Busz Program pályázat nettó 577 461 000 forintos támogatási összege adja, a szükséges önerőt a szegedi önkormányzat biztosítja.

KÉT PÁLYÁZAT ÉRKEZETT AZ SZKT FELHÍVÁSÁRA

Az SZKT felhívására két pályázat érkezett az ajánlattételi határidőig, egy a tendernyertestől, egy pedig a lengyel Solaris Bus & Coachtól, ám az ajánlatkérő csak az értékelési sorrendben legkedvezőbb ajánlatot tevő, azaz a SOR tekintetében végezte el a bírálatot, a Solaris ajánlatát nem értékelték, így az nem került rögzítésre sem az érvényes, sem pedig az érvénytelen ajánlatok körében. A lengyel buszgyártó a 4 darab trolibuszt és a járművekkel leszállítandó tartalék alkatrészeket  nettó 2 251 868 euró értékben ajánlotta meg, több mint 400 ezer euróval drágában a SOR-nál. A lengyelek a 15 kilométeres önjárási képesség mellett a járművekre 36 hónapos teljes körű jótállást vállaltak volna.

692 MILLIÓS AJÁNLAT JÖTT A CSEHEKTŐL

A csehek nettó 1 833 180 euró, az ajánlattételi határidő lejártának napján irányadó MNB középárfolyamon számolva nettó 682 987 873 millió forint értékű ajánlattal nyerték el a tender teljesítési jogát, amely ugyan meghaladja az előzetesen kalkulált rendelkezésre álló fedezeti összeget, de a szegedi közgyűlés néhány nappal ezelőtti döntése nyomán az önerő megemelésével, s a fedezet biztosításával végül eredményesen lezárulhatott az eljárás. Az ajánlatok összegzéséből kiderül, hogy a megajánlott típusra 48 hónapos teljes körű jótállás biztosít a gyártó.

12 MÉTERES, 77 UTAS SZÁLLÍTÁSÁRA ALKALMAS BUSZOK ÉRKEZNEK SZEGEDRE

A 12 méter hosszú, 2-2-2 ajtókiosztású kocsik 5 álló fő/m2 mennyiséget alapul véve 77 utast tudnak egyidejűleg a fedélzetükön szállítani, az utasajtók mindegyike pedig elektromos működésű lesz. A trolibuszok a gyártó vállalása szerint akkumulátoros önjáró üzemmódban elég komoly távolságot, akár 50 kilométert is képesek lesznek megtenni, ez természetesen a kényelmi segédüzemek (például a légkondicionáló és a fűtés) használata nélkül értendő.

Forrás: MagyarBusz

Fotók: SOR Libchavy

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb