Mindenmás

68 millió forinttal rövidítette meg egyházközségét egy lelkész, Szegeden súlyosbíthatják a büntetését

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a büntetések súlyosítását indítványozta egy Békés megyei város református egyházközségének egykori lelkipásztorával és öt társával szemben. A férfi 68 (!) millió forint vagyoni hátrányt okozott, a közlemény szerint

  • hűtlen kezelés,
  • sikkasztás,
  • költségvetési csalás
  • és hamis magánokirat felhasználása miatt 5 év szabadságvesztésre ítélték, ezt szeretnék tovább súlyosítani.

LENNE MIT GYÓNNI, DE A SZÓBAN FORGÓ LELKÉSZ REFORMÁTUS

Az ítélet szerint egy békési település református egyházközségének lelkipásztorának kezében összpontosult az egyházközséghez tartozó intézmények, így a szeretetotthon pénzügyei is. Ebben az időszakban a vádlott az egyházközség képviseletében szerződéseket kötött az egyik társa vállalkozásaival különböző feladatok ellátására, ám a tényleges munkát teljesen vagy részben az egyházközség munkatársai végezték el. Az elkövető valótlan tartalmú teljesítési igazolásokat állított ki, amelyek alapján a társa fiktív számlákat nyújtott be az egyházközségnek, amiket a gazdasági vezető könyvelt.

Volt még más is a rovásán:

  • A lelkipásztor – az intézményvezető közreműködésével – társadalmi dolgozóként foglalkoztatott több olyan személyt, akik ténylegesen nem dolgoztak a szeretetotthonban, ettől függetlenül a fizetésüket felvették.
  • A lelkipásztor presbitériumi felhatalmazás nélkül az egyházközség képviseletében egy autót is vásárolt, azt magáncélra használta, a tankolásokat, illetve több magáncélú, éttermi étkezést is az egyházközség bankkártyájáról egyenlített ki.
  • Az egyházközség tulajdonában lévő lakásból költözésekor számos ingóságot is magával vitt anélkül, hogy azokkal elszámolt volna.
  • Az egyházközség több központi költségvetési finanszírozású pályázatot is nyert, de a támogatási összegeket részben a céltól eltérően használták fel.

A lelkipásztor a társai közreműködésével az egyházközségnek és a központi költségvetésnek is 68 millió forint millió forint vagyoni hátrányt okozott. 

HŰTLEN KEZELÉS, SIKKASZTÁS, KÖLTSÉGVETÉSI CSALÁS ÉS HAMIS MAGÁNOKIRAT

A bíróság hűtlen kezelés, sikkasztás, költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt a lelkipásztort 5 év szabadságvesztésre, négy társát rövidebb tartamú felfüggesztett szabadságvesztésre, míg hatodik társukat pénzbüntetésre ítélte. Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész valamennyi vádlott terhére súlyosítás érdekében fellebbezett, a vádlottak illetve védőik szintén fellebbeztek.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ítélete megalapozott, ugyanakkor egyetértett az ügyészi fellebbezéssel abban, hogy a vádlottakkal szemben kiszabott büntetések enyhék, ezért azok súlyosítása indokolt.

Másodfokon az ügyben a Szegedi Ítélőtábla dönt.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb