Mindenmás

Meglógott egy nagy mara a Vadasparkból, a szakemberek befogták (frissítve)

“Nem hiányzik valakinek talán egy nagy mara? Valószínűleg a Vadasparkból szökött meg” – írta kedden délelőtt fél 12 körül a Szegeden láttam csoportban az egyik felhasználó. Az általa feltöltött fotón jól látszódik, hogy a vélhetően nagy mara felvette a nyúlcipőt a Napfény Parkban, és futásnak eredt, ugyanakkor volt, aki azt írta a kommentek között, hogy a Vadaspark szakemberei már a próbálják befogni az meglógott állatot.

A hír hallatán felvettük a kapcsolatot a Szegedi Vadaspark illetékeseivel, akik elmondták, hogy már a helyszínen vannak és vizsgálják az ügy hátterét. Annyit azért elárultak, hogy nem okapiról van szó, a mara inkább elképzelhetőbb. További tájékoztatást délutánra ígértek.

FRISSÍTVE (14:00): BEFOGTÁK A NAGY MARÁT

Felcsörrentettük a Szegedi Vadasparkot azért, hogy megtudjuk, mi lett a meglógott állattal. Mint kérdésünkre elmondták, délután kettőre már befogták a nagy marát, valamint azt is megerősítették, hogy valóban a Vadasparkból szökött meg a dél-amerikai rágcsáló, valószínűleg megrongálódott a kerítése. A szakember azt is elárulta, hogy már újra otthon van a nagy mara, és a befogás során nem esett semmi baja.

MUTATJUK, MI IS AZ A NAGY MARA, AVAGY A PAMPANYÚL

A nagy mara, vagy pampanyúl egy gyors, nyúlra és apró szarvasra egyaránt emlékeztető dél-amerikai rágcsáló, a törpe mara mellett nemének egyetlen képviselője. A vízidisznó és a hódok után a nagy mara a legtermetesebb rágcsálófaj a világon. A faj Argentína középső és déli vidékein él. Északon Catamarca és Córdoba tartományoktól a déli Santa Cruzig található meg. Főként pampákon és száraz pampákon, de ligetes erdőkben és száraz területeken él. Leginkább azokat a vidékeket kedveli, ahol bokrok és fák is nőnek, de nem hiányzik a hegyi sivatagokból sem. Északnyugat-Argentínában erdőkben is fellelhető. A Valdés-félszigeten a homokos bozótot részesíti előnyben.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb