Mindenmás

“Szerintem ez egy olyan város, amelyre Magyarországnak igazán büszkének kell lennie” – imádta Szegedet a New York-i srác, William Gevertz

Szegedre látogatott William Gevertz, vagyis az a humoros New York-i srác, aki eredetileg csak egy kis időre jött Magyarországra, mégis már négy éve annak, hogy itt ragadt. A fiatal férfi most keresztül-kasul bejárta városunkat és úgy nyilatkozott, hogy: Szeged egy csoda.

Mint a YouTube csatornáján írja, ezúttal kedves barátja, Bogi vezette körbe a Napfény Városában. Sőt, Sándorfalvát is körbejárta és a jó pálinkával is megismerkedett. “Öröm volt az egynapos szegedi kirándulásunk, hiszen Bogi elvezetett bennünket a város leghíresebb nevezetességeihez” – írja a YouTuber, majd hozzátette, hogy ellátogattak:

  • a Szent István téri Víztoronyhoz,
  • a Széchenyi térre,
  • a Tisza-partra,
  • a Boszorkányszigethez,
  • és az Árpád térre.

Mint tovább írja, nagyon megszerette Szegedet. “Szerintem ez egy olyan város, amelyre Magyarországnak igazán büszkének kell lennie” – hangoztatta William Gevertz, majd azt is elárulta, hogy a Kiskőrössy Halászcsárdában készített harcsa pedig a legjobb az egész országban. “Nem túlzás. Már csak ezért is visszamennék Szegedre” – zárta gondolatait a YouTuber.

A teljes szegedi kalandját itt tudod megsasolni:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb