Mindenmás

Pénztárcát loptak a vonaton, majd a benne lévő bankkártyával vásároltak – tolvajokat keres a szegedi rendőrség

A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik két férfi azonosításában, akik az egyik vonaton eltulajdonították egy utas pénztárcáját – írja a rendőrség csütörtöki közleményében. Mint hozzátették, a Szegedi Rendőrkapitányság lopás vétségének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettesek ellen. 

Kiemelték ugyanakkor, hogy a feljelentés adatai szerint az elkövetők 2022. március 19-én a 9 óra 45 perckor Budapestre induló vonaton eltulajdonították a feljelentő pénztárcáját, benne irataival és bankkártyájával együtt. A kártyával azt követően Cegléden többször vásároltak is. A rendőrség azt is hozzátette, hogy a biztonsági kamerák felvételt készítettek a felételezett elkövetőkről. Mit írják:

  • az egyik férfi 40-48 év körüli, arca hosszúkás, haja fekete. Fekete keretes szemüveget, világos kabátot, sötét nadrágot és fekete cipőt viselt.
  • Társa szintén 40-45 év körüli. A férfi haja sötét, arca hosszúkás. Az elkövetés idején DRK feliratú piros-fehér baseballsapkát, sötét maszkot és kabátot, valamint sötétkeretes szemüveget viselt.

A rendőrök kérik, hogy aki a képen látható férfiakat felismeri, tartózkodási helyükkel, vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a rendőrségen!

A névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság 06-62-562-400 hívószámán, továbbá az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívó telefonszámon. 

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb