Mindenmás

Fának csapódott egy autó Makó és Maroslele között, a sofőr a balesetben életét vesztette (frissítve)

Hétfőn délután négy óra előtt nem sokkal lesodródott az útról egy személyautó, ami a fának csapódott, majd kigyulladt Makó és Maroslele között a 4414-es úton, a 22 kilométerszelvénynél – tudtuk meg a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs osztályától.

Mint kiderült, a balesetben a sofőr sajnos az életét vesztette. A rendőrség elmondása szerint a helyszínen egyelőre nincs útlezárás, de minden bizonnyal lesz, ezért inkább kerüljetek, ha tehetitek.

FRISSÍTVE (16:22): TELJES ÚTLEZÁRÁS VAN A HELYSZÍNEN

A Rendőrségi Útinformációs Rendszer szerint teljes útlezárást rendeltek el a helyszínen. A HMVHLY Car Life csoportba azt írják, hogy a kocsikat visszafordítják Makó felé. Vigyázzatok magatokra!

FRISSÍTVE (16:30): BEFUTOTT A RENDŐRSÉGI KÖZLEMÉNY

A rendőrség honlapján azt írják, hogy a baleset 2022. június 20-án, valamivel 16 óra előtt történt a 4414-es számú út 22-es kilométerszelvényében, ahol eddig tisztázatlan körülmények között egy autó az útról lesodródott és fának ütközött. A balesetben az autó vezetője olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A helyszíni szemle és műszaki mentés idejére az útszakaszon teljes útlezárás van érvényben. A rendőrök a forgalmat Óföldeák irányába terelik.

FRISSÍTVE (16:36): A TŰZOLTÓK IS A HELYSZÍNEN VANNAK

A katasztrófavédelem azt írja, hogy a kigyulladt gépkocsit a makói és a szentesi hivatásos tűzoltók egy vízsugárral oltják jelenleg. Az esethez a társhatóságok is kiérkeztek, a beavatkozás idejére lezárták az érintett útszakaszt.

Vigyázz magadra! A biztonságos közlekedés támogatója Szeged újgenerációs építőipari szolgáltatója, az ATTRECT-BAU (70) 676 7333!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb