Közélet

Ryanair-vezér: Gulyás Gergely és Nagy Márton olyanok, mint Dumb és Dumber

Újabb fejezetéhez ért a Ryanair és a kormány harcias üzengetése: a fapados ír légitársaság vezetője szerint a miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely, és az iparfejlesztési tárcáért felelős Nagy Márton olyanok, mint Dumb és Dumber – írja a Telex az Euronewsra hivatkozva.

A portál szerint a mai megnyilvánulás az eddigi nyilatkozatháború ismeretében nem meglepő, de mégis új szint, mert eddig Michael O’Leary beérte azzal, hogy idiótának nevezte Nagy Mártont.

A RYANAIR SZABADSZÁLYÚ TULAJDONOSA NEM KÍMÉLTE A MINISZTEREKET

A Ryanair szabadszájú tulajdonosa az Euronewsnak nyilatkozva kijelentette: „Ez a két magyar miniszter olyan, mint Dumb és Dumber abban a Jim Carrey-s filmben, ha azt hiszik, hogy az emberek majd boldogan kifizetik a különadót, és egyik napról a másikra egy drágább légitársaságot választanak.”

A LÉGITÁRSASÁG ÁTHÁRÍTOTTA AZ EXRAADÓT A VEVŐKRE

A Magyarországon is vezető légitársaság és a kormány vitája egyébként azután indult el, hogy Orbán Viktor május 26-án extraprofitadó kivetését jelentette be, amely a légitársaságokra is vonatkozik. Eszerint európai úti célok esetében jegyenként 3900, a kontinensen túli célpontokra 9750 forintot szabott ki a kormány. Az új adóterhet a Ryanair áthárította a vevőkre, amit a kormány szerint a cég nem tehetett volna meg.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb