Közélet

Nem ment szabadságra a koronavírus, növekszik az esetszám – Rusvai Miklós szerint egyeseknek újra érdemes lenne maszkot ölteni

“Változott a helyzet és ebből a szempontból én is rossz jósnak bizonyultam” – mondta Rusvai Miklós víruskutató az Inforádiónak, megjegyezve, hogy korábban ő is úgy vélte, hogy ezek a vírusok nyáron “szabadságra mennek”. Ez eddig így is volt, de most, az omikron új változatai (BA.4 és BA.5) a meleg, száraz időjárásban is terjedni tudnak, tehát nem számíthatunk az időjárás védő szerepére.

Az egész Kelet-Európai régióban most kezd felfutni a betegszám – írja az Infostart. Mint kiemelték, Nyugat-Európában – Portugáliában, Nagy-Britanniában, Spanyolországban – már inkább lefelé megy. Jelenleg a régiónkban Litvánia és a Balti államok, valamint Lengyelország, Csehország és Magyarország mutat nagyon erős felfutást, növekszik a betegszám.

FELSŐLÉGÚTI MEGBETEGEDÉST OKOZ A KÉT VARIÁNS

“A jó hír az, hogy továbbra is csak felső légúti, viszonylag enyhe lefolyású betegséget okoz ez a két variáns, és nem kell számítani arra, hogy a tüdőgyulladásos esetek száma növekszik. Reméljük tehát, hogy nem küld több embert a lélegeztetőgépre ez a változat” – mondta a szakember, aki arra számít, hogy az előző omikron-hullámhoz lesz hasonló a mostani, nagyon gyors felfutással és szintén gyors csökkenéssel. “Remélhetőleg nem lesz olyan sok beteg, mint korábban. Ha gyors felfutású lesz, gyorsan meg is szűnik és a nyár közepére talán már túl is leszünk rajta. De ezt a vírust mi virológusok is most tanuljuk – teljes bizonyosságot csak utólag fogunk tudni mondani” – tette hozzá.

AKI VESZÉLYEZTETETT, AZ HORDJON MASZKOT

Arra a kérdésre, hogy akik ősszel kaptak harmadik oltást, kérjenek-e negyedik oltást, Rusvai Miklós úgy válaszolt, hogy ő maga oltáspárti, de nem oltássoviniszta. “Én tavaly augusztusban kaptam a harmadik oltásomat és nem szándékozom újraoltatni magam. Ebben a döntésemben megerősített az a nemrég, amerikai és európai szerzőktől származó tudományos cikk, amely szerint azok a vakcinák, amelyek jelenleg forgalomban vannak, megemelik az immunszintet az eredeti vuhani vírusváltozat, illetve az alfa és a delta variáns ellen. Viszonylag kevéssé védenek azonban az így képződő antitestek az omikron ellen. Célszerűbb lenne szerintem megvárni, hogy az újabb variánsok ellen készített vakcinák forgalomba kerüljenek, és akkor oltatni magunkat. Remélem, hogy ezek őszre Európában és így Magyarországon is elérhetőek lesznek. Aki veszélyeztetett, az már most hordjon maszkot” – figyelmeztetett Rusvai Miklós. Szerinte kötelezővé tenni még nem kell ennek hordását, mert bár emelkedettek a számok, de körülbelül ott állunk, ahol öt hete, vagyis emelkedettek a számok, de igazi járványveszély még nincs.

SZERBIÁBAN ELINDULT A HETEDIK HULLÁM

A jelenlegi járványhelyzet indokolttá teszi bizonyos intézkedések újbóli bevezetését, ilyen például a maszk kötelező viselése zárt térben, a tömegközlekedésben és az egészségügyi intézményekben, amit csak részben tartanak jelenleg tiszteletben – jelentette ki az N1 portálnak Slavica Plavšić tüdőspecialista a Szabad Magyar Szó tudósítása szerint. A szakértő azt mondta, hogy a helyzet még rosszabb lesz őszre, a nyári szabadságok után, az iskolakezdéskor és az időjárás rosszabbra fordulásával. „A járvány sehol nem ért véget, csak 2-3 hónap nyugodtabb időszakunk volt. Sok európai országban növekszik a fertőzöttek, a kórházban ápoltak és az elhunytak száma. Szerbiában napról napra több ismét a fertőzött, ezért tekinthetünk erre úgy, hogy júniusban megkezdődött a járvány hetedik hulláma” – nyilatkozta dr. Slavica Plavšić, aki szerint az elkövetkező hét napban a napi új fertőzöttek száma Szerbiában meg fogja haladni az ezret.

Kapcsolódó cikkek

2 hozzászólás

  1. Visszajelzés: poppenhuis
'Fel a tetejéhez' gomb