Közélet

A rendőrség helyretette a dolgokat: nem határvadászokat, hanem fegyveres biztonsági őröket toboroznak a megyében bruttó 260 ezer forintért

A hétvégén bejárta a magyar sajtót az, hogy bruttó 260 ezer forintért keres a rendőrség fegyveres biztonsági őröket a Bács-Kiskun megyei, valamint a Csongrád-Csanád megyei Rendőr-főkapitányság területére. A rendőrség ezzel kapcsolatban kedden közleményben tudatta, hogy az önálló határvadász testület létrehozása és a fegyveres biztonsági őrök – folyamatos – toborzása két külön feladat, így nem összekeverendő.

MÁRCIUSBAN INDULT A TOBORZÁS

Mint írták, a rendőrség szervezetében jelenleg is 1923 fegyveres biztonsági őr dolgozik munkavállaló, illetve rendvédelmi igazgatási jogviszonyban, akik közül több százan már évek óta a déli határszakaszon teljesítenek szolgálatot. “A kormány ez év elején biztosított bérfedezetet a létszám további emelésére, jelentős mértékben támogatva ezzel a rendőrség határőrizeti tevékenységét. A speciális feladatokhoz igazított, újragondolt munkaszerződés alapján márciusban indult a toborzás, és az erre vonatkozó álláshirdetés jelenleg is olvasható a rendőrség honlapján. Ezen kollégák fegyveres biztonsági őrként az ukrán, a román és a szerb zöldhatáron, illetve a határátkelőhelyeken is látnak el szolgálatot” – fogalmaztak. A 24.hu szerint a közleményben azt is írják, hogy a határvadászok toborzása csak a kormány döntését követően kezdődhet meg, a részletek kidolgozása még folyik.

Forrás: 24.hu.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb