Mindenmás

Kegyetlen csecsemőgyilkosság történt Szegedtől 50 kilométerre (18+)

Csecsemőgyilkosság történt Kiskunfélegyházán az Origo információi szerint. Egy erősen vérző édesanyához riasztották a mentőket, akik megállapították, hogy a nő nem sokkal korábban egy gyermeknek adott életet. A csecsemőt is megtalálták, a lap úgy tudja, a WC-ből került elő, a nő állítólag le akarta húzni a csatornába.

A rendőrség levelében azt írták, hogy a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága július 2-án rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen – tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett – emberölés gyanúja miatt,

miután a riasztott félegyházi rendőrök egy halott csecsemőt találtak.

“A történtek tisztázása – a bűntetőeljárás keretein belül – folyamatban van. A nyomozók szakértőket vontak be az ügybe, adatgyűjtést és kihallgatásokat végeztek és végeznek. A nyomozás érdekeire, valamint kegyeleti okokra tekintettel bővebb információt az ügyben nem áll módunkban adni” – tették hozzá.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb