Mindenmás

Fokozatosan újranyitják az eddig lezárt vasúti átjárókat Szegeden és annak környékén

Fokozatosan újranyitják az eddig lezárt vasúti átjárókat Szegeden és annak környékén. A kivitelező vállalat, a V-Híd Zrt. arról tájékoztat, hogy Röszkén, a József Attila utcai átjáró elkészült, így ott már újra lehet közlekedni. A többi átjárót pedig ezen a héten nyitják meg.

Mint kiderült:

  • holnap, azaz kedden a Kiserdő sori és a szentmihálytelki Harcos utcai átjáróban fejezik be a munkálatokat,
  • szerdán az Új Élet utcánál,
  • csütörtökön a szegedi Czibula Antal utcánál és a röszkei Dózsa György utcánál, valamint a Dugonyi útnál,
  • pénteken a Gárdonyi utcánál is befejezik a munkát Szegeden, majd ugyanekkor Röszke I. kerületében is megnyílnak az átjárók,
  • szombaton pedig a 71+24-es számú földúti átkelő válik szabaddá.

A kivitelező mindezek mellett azt is írja, hogy némely átjárók útépítési munkái miatt lehetnek még lezárások, de ezekről időben értesítenek mindenkit.

JÖNNEK A TEHERVONATOK

A magyar kormány 45 milliárd forintot költ hazai költségvetési forrásból arra, hogy Szeged és a röszkei határ között egyvágányú, villamosított, óránként 120 kilométeres sebességre alkalmas új vasúti pálya épüljön.

Kapcsolódó cikkek

4 hozzászólás

  1. Visszajelzés: penis enlargement
  2. Visszajelzés: Website
'Fel a tetejéhez' gomb