Blog

Hont András: “Zuhanjon rá Parragh László a pénzügyminisztériumra”

A címünkben idézett szösszenetet Hont András szegedi felmenőkkel rendelkező publicista tette ki Facebook oldalára, mi pedig megfeküdtünk tőle. Egyetlen mondatban a vállalkozói néplélek, mindezt a Szegedi Szabadtéri Játékok alapítójának unokájától.

“Még találgatom, hogy miként férek be a lakossági szolgáltatást nyújtó egyéni vállalkozók közé, noha amúgy meg igen. Addig is zuhanjon rá Parragh László a pénzügyminisztériumra” – írta ki az Átlátszó, a Spirit FM és az ATV-féle ÖT megmondóembere a Facebook üzenőfalára a tegnapi kormányzati bejelentést és Parragh László nyilatkozatát követően, majd hozzátette:

“Ennyit arról, hogy milyen rohadt jól fizet a szekértolás – höhö.”

EGY KICSIT MINDENKI SZEGEDI, HONT ANDRÁS SPECIEL NAGYON

Előbb-utóbb minden igazán nagy arcról kiderül, hogy A.) szegedi, B.) van szegedi kötődése vagy felmenője, így van ez a nemzet Hont Andrásával is. Az egykori fideszes politikus (akit 2005-ben azt követően hívtak vissza minden párttisztségéből, hogy rommá cinkelte Orbán Viktort), egyben mindkét oldalnak gyakorta odapörkölő publicista annak a Kossuth-díjas Hont Ferencnek (Szeged, 1907. április 4 – Budapest, 1979. március 11.) az unokája, aki:

  • 1928 és 1937 között a Szegedi Nemzeti Színházban dolgozott,
  • 1933. augusztusában Szegeden vitte színpadra az Ember Tragédiáját,
  • sőt, Juhász Gyulával együtt az 1920-as évek második felében ők ketten kezdeményezték a Szabadtéri Játékok megrendezését Szegeden.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb