Szegedi Arcok

Békés megyében, a hatóságok által lefoglalt nanducsapat került a Szegedi Vadasparkba, hét csibét már ki is költöttek

A legfrissebb állatkerti újszülötteket mutatja be a Szegedi Vadaspark, ezúttal pedig a dél-amerikai nandu csibékről és alpakákról írtak. Mint kiderült, a Vadasparkban jelenleg látható nanducsapatot tavaly foglalták le a hatóságok Békés megyében, azután fogadták be őket. A Vadaspark felhívta a figyelmet arra is, hogy a jövevények igencsak jól érzik magukat az óriási, természetes élőhelyüket idéző kifutójukban, hiszen hét nanducsibét már fel is fedeztek a madarak gondozói.

A nanduk egyébként Dél-Amerika futómadarai, a strucc távoli rokonai. A három fajukból a Vadasparkban a közönséges nandu és a ritka Darwin-nandu is látható. Most az előbbi fajnál örülhettünk a csibéknek. A nanduknál szokás, hogy a kakas több nősténynek is udvarol, miközben egy nagy fészket épít, amelyben a tojók által rá bízott tojásokat ki is költi. A kakasok hevesen védik a csibéiket, minden vélt és valós fenyegetés ellen határozottan fellépnek. Erős lábaik miatt nem is nagyon érdemes ilyenkor ragadozónak szembeszállnia velük – írják a honlapon.

HÍM ALPAKACSIKÓVAL BŐVÜLT A CSAPAT

A Vadaspark azt is írja, hogy az alpakák családi rendszere a patások körében megszokottnak felel meg, így jóval egyszerűbb, mint a nanduké. A kifejlett csődör egy kancákból és utódaikból álló csapatot vezet, amelyben a nőstények többnyire évente hoznak világra 1-1 csikót. A legifjabb alpaka csikó – ahogy ez egy tevefélétől elvárható – pár órásan már állt, és követte anyját. A gondozóik eközben meg is vizsgálták, eszerint hím alpakacsikóval bővült a csapat.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb