KözéletSmart Szeged

Újabb IT-nagyágyú jön Szegedre, kormányzati támogatásból

A Gloster négy egyetemi városban, Szegeden, Debrecenben, Kecskeméten és Pécsett nyit regionális informatikai szolgáltatóközpontot a közeljövőben, amely fejlesztéshez támogatást kért a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség Nonprofit Zrt-n (HIPA) keresztül a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól – írta a Mínuszos című informatikai portál.

A Kormány támogató döntése esetén a társaság vállalja, hogy a regionális informatikai szolgáltatóközpontok létrehozatalára irányuló beruházás eredményeképp a 2022-2024 közötti időszakban 156 új munkahelyet alakít ki és azokat a négy éves monitoring időszakban fenntartja. 

Szekeres Viktor, a társaság Igazgatóságának elnöke az informatikai szolgáltatóközpontok megnyitásával kapcsolatban hangsúlyozta:

“A támogatás segítségével a négy egyetemi várossal szoros együttműködést alakítunk ki a fiatalok minél hatékonyabb informatikai képzése érdekében, a regionális szolgáltatóközpontok megnyitásával pedig újabb munkahelyek megteremtésére, informatikai fejlesztésekre nyílik lehetőség. A Gloster ezzel a lépéssel a szolgáltatásait már nemcsak a fővárosban, hanem az ország négy nagyvárosában is nyújtani tudja ügyfelei, partnerei számára.”

A társaság a HIPA jogi kötelező erővel nem rendelkező ajánlatát elfogadta, a támogatás a Kormány jóváhagyása esetén lesz elérhető a Gloster számára.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb