Mindenmás

Dráma a Balaton-átúszáson: újra kellett éleszteni egy férfit

Elképesztő életmentéssel kezdődött a 2022-es Balaton-átúszás – írta közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat, amely aztán a részletekről is beszámolt.

A mentősök beszámolója szerint egy 50 év körüli férfi a vízben veszítette el az eszméletét, a pillanatokon belül érkező Rupert mentőhajó pedig már a nyílt vízen megkezdte az emelt szintű ellátást. A rendezvényt biztosító esetkocsi személyzete is rohant segíteni.

A FÉRFI 500 MÉTER ÚSZÁS UTÁN LETT ROSSZUL

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) közleményében azt írta, hogy a férfi mintegy 500 méternyi úszás után kimászott az úszófolyosót biztosító egyik vitorlásra, mert rosszul érezte magát. Ezután elvesztette az eszméletét. A vitorláson tartózkodó család egyik tagja stabil oldalfekvésbe tette a férfit, miközben jelezték az épp ott haladó mentőhajónak, hogy baj van. A hajó vezetője azonnal riasztotta az északi parthoz tartozó versenyhelyszínen szolgáló sürgősségi mentőhajót, amely gyorsan odaért, de addigra a férfinak már sem keringése, sem pulzusa nem volt – írja az MTI. A defibrillátor által leadott első sokk sikeres volt, ezután az úszót a vitorlásról a sürgősségi mentőhajóra emelték, majd a parton átadták az Országos Mentőszolgálatnak. A férfit stabil állapotban szállították kórházba, közölte a VMSZ.

Mindeközben a szegedi Vas Luca megnyerte a női mezőnyt:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb