Közélet

Közel 35 százalékos élelmiszer-inflációt mértek júliusban, 2021-hez képest ennyivel fizettünk többet a boltokban

Elég aggasztó képet mutatnak a G7 élelmiszerár-mérései hónapról hónapra, és ez alól a július sem volt kivétel. A lap cikkében emlékeztet, áprilisban 20 százalékos, májusban 25 százalékos drágulást mértek a bevásárlásuk során, júniusban ez 30, majd múlt hónapban már közel 35 százalékra emelkedett.

Hangsúlyozták, hogy mindez éves alapon értendő, tehát nincs benne semmilyen szezonalitás. A gyakorlatban annyit jelent, hogy most majdnem 35 százalékkal fizettünk többet az élelmiszerekért, mint tavaly júliusban, és júniusban ez még „csak” 30 százalék volt a tavaly júniushoz képest.

A SÁRGARÉPA OLCSÓBB LETT

Adataikat mindig a hónap végén, és mindig ugyanabban a négy boltláncban, az Aldiban, a Lidlben, a Penny Marketben és a Tescóban veszik fel. Összesen 42 terméket vizsgálnak, ezekből mindössze négyhez, a sárgarépához, a fehérrépához, az almához és a vöröshagymához lehetett olcsóbban hozzájutni most, mint egy évvel korábban. Azt is kiemelték, hogy a boltok árképzése egységesebb volt, mint júniusban, de az inflációs korszak előtti időktől még mindig messze vagyunk.

Heteken belül itt lehet az 1000 forintos kenyér is:

Kapcsolódó cikkek

Ezt láttad már?
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb