Közélet

Sehogy sem áll a makói gáz kitermelése

Gulyás Gergely lengette be az egyik Kormányinfón, hogy minden adott a kitermelés megkezdéséhez Makón. A gáz viszont legalább 3500 méter mélyen van, körülötte pedig 300 fok körüli hőmérsékletet mértek, amelyhez még az amerikai palagázos repesztéses technológia is kevés.

A kanadai Falcon Oil & Gas leányvállalata, a TXM Gáz és Olajkutató Kft. arról beszélt még 2015-ben, hogy a makói árokban akár 1000 milliárd köbméternél is több gáz lehet – tudta meg a Szeged365 a 168.hu cikkéből.

„Makón már évek óta nem történik semmi: se kutatás, se kitermelés. Magyarországon természetesen több helyen is folyik kutatás, pl. a Hajdúságban, Zala megyében, vagy Nyékpusztán is, ahol az MVM dolgozik. A hazai földgázmező kutatásban a legbíztatóbb hely Nyékpuszta, ám a földgáz ott is legalább 3500-4000 méter mélyen van, és ennek a kitermeléséhez speciális technológia kell” – mondta el a 168.hu-nak Csallóközi Zoltán, a Magyar Mérnöki Kamara Gáz és Olajipari tagozatának elnöke.

PÁR KILOMÉTERREL ARRÉBB MŰKÖDIK A DOLOG

Az eset azért is különösen érdekes, mert még tegnap megírtuk, hogy kiemelt beruházássá nyilvánították a Békés megyei Nyékpuszta nem hagyományos földgázmező további kutatását, fejlesztését célzó Corvinus projektet, ahol télen már munkába állhat a kút.

Forrás: 168.hu

Kapcsolódó cikkek

2 hozzászólás

  1. Visszajelzés: https://hitclub.blue
'Fel a tetejéhez' gomb