Kikapcs

Már a CM365 is a SZIN-re készül: 0-24 órában, ingyenesen vigyáznak a biciklikre a Torontál téri parkolóban kialakított tárolóban

“Holnap elkezdődik a SZIN, amelyre idén is jöhettek bringával” – így kezdi mai Facebook posztját a CM365 – Magyar Kerékpárosklub Szeged, amelyben arra hívták fel a figyelmet, hogy szerda déltől vasárnap délelőttig 0-24 órában vigyáznak a biciklikre a Torontál téri parkolóban kialakított tárolóban.

Mint írják, a tároló használata most is ingyenes lesz. A srácok azt is elárulták, hogy az első belépéskor regisztrálják a bringát. valójában rátesznek egy számozott karszalagot, aminek a párját a kerékpár tulajdonosa kapja meg, majd amikor már menne, akkor a járművön lévő számmal egyező sorszámú karszalagot bemutatva viheti ki a bicajt, amit kifelé menet ellenőriznek.

A FESZTIVÁL ALATT TÖBBSZÖR IS BE-, ÉS KIVIHETJÜK INNEN A BRINGÁT

A kerékpáros klub szerint a fesztivál alatt többször is bevihetjük és kivihetjük a cangát, csak meg kell őrizni a karszalagot, és így még gyorsabban és egyszerűbben mehet a ki- és beléptetés. A tárolóban a bicikliket az ülésüknél lehet majd felakasztani a vízszintes fémrúdra, de ha szükséges, ebben még az önkéntesek is segítenek.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb