Szegedi Arcok

“Új dimenzió nyílt meg számomra, amikor az unokámat világra segítettem” – interjú a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett Dr. Németh Gábor, szülész-nőgyógyásszal

Idén, az Államalapítás Ünnepén Dr. Németh Gábor, szegedi szülész-nőgyógyász vehette át a magyar állam által adományozható legmagasabb kitüntetést, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét. Ebből az alkalomból beszélgettünk a köztiszteletben álló orvossal pályafutásáról, kitüntetésről és arról, milyen élmény volt számára, amikor világra segíthette unokáját.

A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar általános-, szak- és továbbképzési dékánhelyettese, a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika intézetvezető egyetemi tanára a család- és nővédelem területén, különösen a demográfiai helyzet javítása érdekében elhivatottan végzett munkája, valamint sokrétű szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként kapta meg a díjat.

“EZ A KITÜNTETÉS NEM CSUPÁN NEKEM SZÓL”

A professzor elmondta, a kitüntetéssel kapcsolatosan kettősek az érzései. Az első, egy kicsit szentimentálisabb, mert úgy véli, az ember minél inkább idősödik és több időt tölt el a pályán, annál inkább kap kitüntetéseket, ugyanakkor úgy gondolja, ez így is van rendjén, nagyon jóleső érzés számára, hogy ezzel elismerték azt, amit pályafutása során letett az asztalra. “Tiszta szívemből és a lelkemből mondom, hogy ez a kitüntetés nem csupán nekem szól, hiszen az életem és a munkásságom során nagyon sok támogató, segítő munkatárssal dolgozhattam együtt, és nélkülük, egymagamban egészen biztos, hogy ez nem sikerülhetett volna” – vallja a professzor.

ELSŐ ÉS EGYETLEN MUNKAHELYE AZ SZTE SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI KLINIKA

A doktor úr elmesélte, édesapja biológus volt, így ebben a közegben nőtt fel, nem is volt kérdés számára, hogy az orvosi pályára lép. Már az egyetemen kitűnt tanulmányaival, az évfolyam első tíz diákja között volt. 1985-ben szerzett általános orvosi diplomát, majd 1989-ben szülészet-nőgyógyászatból tett szakvizsgát. Tanulmányai befejezése után a Szegedi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának munkatársa lett. 1989-ben tanársegédi, 1997-ben adjunktusi, majd 2005-ben docensi kinevezést kapott. 1996-ban az orvostudomány kandidátusa, 1997-ben PhD doktori minősítést szerzett. 1999-ben habilitált.

SZAKMAI PÉLDAKÉPE MINDIG IS A NAPOKBAN ELHUNYT DR. KOVÁCS LÁSZLÓ PROFESSZOR ÚR VOLT

Közben a professzor számára adódott egy nagy lehetőség, amit a napokban elhunyt Dr. Kovács László professzor úrnak köszönhet, akit szakmai példaképének tekint: kijutott az Egyesült Államokba, ahol a Yale Egyetemen töltött két és fél évet, ahol tanulmányaival és kutatásaival a saját korát és korosztályát nagy mértékben megelőzte.

EGY ÚJ DIMENZIÓ NYÍLT MEG SZÁMÁRA, AMIKOR VILÁGRA SEGÍTETTE UNOKÁJÁT

Dr. Németh Gábor felidézte, habár annyira sok gyermeket segített már a világra, hogy nem tudna számokat mondani, viszont elárulta, két fia van és egy új dimenzió nyílt meg számára, mikor unokája született, aki éppen szeptemberben lesz három éves és a doktor úr segítette a világra, ő láthatta meg a picit először. “Ez egy olyan élmény volt, olyan érzés volt bennem akkor, amit talán csak a következő unokám születésénél fogok tudni újra átélni. Ezt leírni nem lehet” – mesélte el a doktor úr.

SZEGED365 PODCASTINTERJÚ DR. NÉMETH GÁBOR PROFESSZOR ÚRRAL

Hallgasd meg teljes beszélgetésünket a professzor úrral, melyből még többet megtudhatsz szakmai pályafutásáról és arról, mi okozza számára szakmájában a legnagyob örömet, mit tart legnagyobb elismerésének.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb