Kikapcs

Honfoglalás-kori lovasbemutatóval, kocsikázással és néptánccal vár a Szobori búcsú az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban

Többek között honfoglalás-kori lovasbemutatóval, kocsikázással és néptánccal vár szeptember 4-én, vasárnap az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark, ugyanis reggel 10 órától elrajtol a skanzen egyik legfontosabb ünnepe, a Szobori búcsú.

Mint írták, egész nap, 10:00-18:00 között változatos programokkal készülnek, lesz:

  • szentmise,
  • néptánc,
  • népzene,
  • kocsikázás,
  • honfoglalás-kori lovasbemutató,
  • valamint játszóház és bábelőadások színesítik a rendezvényt.
  • A Gátőrház környékén, a tematikusnap keretében az érdeklődők megismerkedhetnek többek között a népi halászattal, a fokgazdálkodással, vagy a halászati eszközökkel.

ÁTADJÁK A SZER ÜZENETE – DÍJAT IS

A 11:00 órakor kezdődő szentmise keretein belül kerül átadásra az idei esztendőben is az Emlékpark saját alapítású kitüntetése, a Szer Üzenete-díj. A monostorásatások során itt fellelt íjas ezüst pecsétgyűrű másolatát olyan keresztény embereknek szánják, akik képesek közösséget teremteni és példamutató életükkel segítenek Ópusztaszer üzenetét – hit, megmaradás, hűség, hazaszeretet – mind több emberhez eljuttatni.

A részletes programokról bővebben ITT olvashatsz.

Forrás: Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb