Mindenmás

Több mint 30 késszúrással, három éves kislányuk előtt végzett várandós feleségével egy szegedi férfi – 20 évre ítélték

Húsz év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Törvényszék első fokon hétfőn azt a szerb-magyar kettős állampolgárságú férfit, aki 2020 őszén brutálisan meggyilkolta várandós feleségét.

A 41 éves férfit különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság. A törvényszék döntött arról, hogy a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra.

HÁROM ÉVES KISLÁNYUK ELŐTT TÖBB MINT 30 KÉSSZÚRÁSSAL VÉGZETT VÁRANDÓS FELESÉGÉVEL

A válást tervező vádlott 2020. november 6-án reggel, szegedi otthonuk hálószobájában késsel rátámadt, alvó, hét hónapos várandós feleségére. A támadásra felébredő, védekezni próbáló asszonyt két késsel több mint harmincszor szúrta meg. Elsősorban az asszony fejét és felsőtestét támadta, olyan erővel, hogy az egyik kés pengéje eltört. A szúrások közül több a magzatot is elérte. A nő a helyszínen életét vesztette és magzatja is meghalt. A gyilkosság alatt a hálószobában volt közös, három és fél éves kislányuk is.

A VÁDLOTT PARANOID SZEMÉLYISÉGZAVARBAN SZENVED

A férfi ezután lemosta kezéről a vért, felkapta a kislányt, gépkocsiba ültette és az édesanyjához ment, aki értesítette a rendőrséget. A vádlott paranoid személyiségzavarban szenved, ami a bűncselekmény idején közepes fokban korlátozta beszámítási képességét. A bíróság által meghallgatott szakértők véleménye szerint a férfi gátlásainak feloldásában közrejátszhatott, hogy előző éjjel közepes mennyiségű alkoholt fogyasztott. A vádlott az utolsó szó jogán bocsánatot kért, azt mondta, a mai napig nem tudja feldolgozni a történteket, nem talál magyarázatot rá. Úgy fogalmazott, tudja, hogy bűnhődnie kell.

A VÁDLOTT KORLÁTOZOTT BESZÁMÍTÁSI KÉPESSÉGÉRE TEKINTETTEL NEM SZABTAK KI RÁ ÉLETFOGYTIG TARTÓ SZABADSÁGVESZTÉST

Kóbor Jenő bíró az indoklásban kifejtette, hogy a vádlott korlátozott beszámítási képességére tekintettel nem szabott ki a férfira – az ügyészség által indítványozott – életfogytig tartó szabadságvesztést. Az ügyészség súlyosítás, a vádlott és védője enyhítés érdekében fellebbezett.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb