Közélet

Novák Katalint is meghívták II. Erzsébet temetésére

A szegedi Novák Katalin és házastársa meghívást kapott a múlt hét csütörtökön, 96 éves korában elhunyt II. Erzsébet brit királynő szeptember 19-i temetésére, amin a köztársasági elnök részt is vesz majd – közölte a Sándor-palota a Telexszel.

Mint írják, a temetési szertartást a Westminster-palotával szomszédos Westminster-apátságban tartják majd. Itt nyugszanak a brit történelem olyan nagyjai, mint Hitvalló Eduárd, Isaac Newton, Charles Darwin, Stephen Hawking vagy éppen Laurence Olivier, illetve itt házasodott meg és itt koronázták meg a királynőt. A 18. század óta nem rendeztek itt temetési szertartást brit uralkodónak. A királyi család tagjai közül utoljára Erzsébet anyakirálynét temették el itt.

A KIRÁLYNŐT A SZENT GYÖRGY-KÁPOLNÁBAN HELYEZIK MAJD VÉGSŐ NYUGALOMRA

A temetési szertartásra a világ minden tájékáról érkeznek majd államfők, és ott lesznek a korábbi brit miniszterelnökök valamint más meghatározó brit politikusok is a királyi család tagjain kívül. A gyászszertartást David Hoyle westminsteri prépost és Justin Welby, Canterbury érseke vezeti majd. A szertartás után a koporsót gyalogos menettel a londoni Hyde Parknál található Wellington-diadalívhez kísérik, ahonnan Windsorba szállítják. II. Erzsébet királynőt itt, a Szent György-kápolnában helyezik majd végső nyugalomra.

ÍGY EMLÉKEZTEK SZEGEDEN

Világszerte gyászolták, és ma is gyászolják a csütörtökön elhunyt II. Erzsébet brit királynőt. A legendás uralkodóról Szeged városa is megemlékezett. Chovanecz Kata képviselő közösségi oldalán osztotta meg, hogy pénteken 10 órakor a Városháza előtt mécsesekkel, virágokkal tisztelegtek az Egyesült Királyság történetének leghosszabban regnáló uralkodója előtt.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb