Sport

A Balatonfüred ellen javítana a Pick Szeged, megkezdi Magyar Kupa szereplését a Szeged-Csanád GA

Nem maradunk sportesemények nélkül szombaton, több szegedi csapat sikeréért is szoríthatunk délután: a Szeged-Csanád Grosics Akadémia rangadóval indít a Magyar Kupában, a Pick Szeged pedig hazai pályán feledtetné a hétközi BL vereséget.

NAGYON JÓL INDULT, ROSSZUL VÉGZŐDÖTT A HÉTKÖZI BL-MECCS

A Pick Szeged szerdán hét gólos vereséget szenvedett a Barcelonától a BL-ben, hiába játszottak jól a szegediek és vezettek többször is az első félidőben, a spanyolok a második játékrészre nagyon összekapták magukat. A címvédő ellen kezdeni azért nem kis feladat, a szegediek jövő héten a francia HBC Nantes otthonában vendégszerepelnek, előtte azonban még a bajnokságban fogadják a Balatonfüred csapatát.

A csapat vezetőedzője, Juan Carlos Pastor így nyilatkozott a mérkőzés után: ,,Borzasztó nehéz a Barça ellen játszani, ezt most is megtapasztaltuk. Sajnos Mackovsek megsérült a meccsen, de nem lehet csak erre fogni a vereséget, nem ez döntött. A kezdés jó volt, előnyt építettünk, ám a szünetre ebből csak egy maradt. Javult a védekezésünk, ez látszott, de mi is elkezdtünk hibázni támadásban, ez a kettő pedig együtt soknak bizonyult. A labdaeladások nem férnek bele, különösen egy ilyen ellenféllel szemben. Szeptember van, messze vagyunk még a címvédőtől teljesítményben, ezen kell dolgoznunk. Külön sajnálom, hogy telt ház előtt nem sikerült örömet szerezni a közönségünknek.” – írják a csapat weboldalán.

NEM CSAK PICK SZEGEDÉRT SZORÍTHATUNK A HÉTVÉGÉN

A Szeged Csanád Grosics Akadémia labdarúgócsapata is pályán lesz ma, délután négy órától Diósgyőrben lépnek pályára a Magyar Kupa harmadik fordulójában, azaz egyből egy komoly rangadóval indítanak a szegediek a kupában. A szegedi csapat az utóbbi öt mérkőzésén nem kapott ki a bajnokságban, kicsit árnyalja a képet viszont az, hogy ebből az öt mérkőzésből mindössze kettőt tudtak megnyerni, a másik három meccsen csak döntetlenre futotta.

Alekszandar Sztevanovics vezetőedző így nyilatkozott a mérkőzés előtt: ,,Feltérképeztük a Diósgyőrt, tisztában vagyunk vele, hogy milyen magas szintet képviselnek most. Ez egy kiváló alkalom lesz számunkra, hogy felmérjük, hol tartunk jelenleg. Nincs rajtunk nyomás, szeretnénk a legjobb arcunkat mutatni szombaton.” – olvasható a csapat weboldalán.

Ellenfelünk, a Diósgyőr viszont egyre jobb formában játszik a bajnokságban, az utolsó három meccsét megnyerte az együttes, úgy néz ki, hogy Dragan Vukmir vezetőedző távozása jót tett a csapatnak.

A kupában egyébként nem a Szeged-Csanád GA az egyetlen csapat amely érdekelt, a Szegedi VSE ugyanis hazai pályán fogadja a Békéscsaba csapatát, délután egy órától.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb