Sport

Dagad a büszke szegedi mellkasunk: a szegedi Szabó Ádám képviseli Magyarországot az idei Motorsport Games-en!

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) a beérkezett jelentkezések elbírálása után kiválasztotta azt a kilenc versenyzőt, aki az október 26. és 30. között sorra kerülő Motorsport Games-en hét kategóriában képviseli majd Magyarországot.

Az MNASZ döntése értelmében a Forma-4-esek között ott van szegedi büszkeségünk Szabó Ádám is, aki Horn Lillával együtt képviselheti Magyarországot gokart szlalomban! További hazai versenyzők: Kovács Zénó, crosscar-ban Csuti Kristóf, gokart sprintben Juráncsik Balázs, szlalomban Bognár Martin és Deák Tünde, driftben Utasi Péter, e-sportban, azaz a szimulátorosok között pedig Artzt Kristóf indul magyar színekben a viadalon.

Próbálunk a lehető legjobban felkészülni, de minden az akkori időjáráson múlik majd, és azon, hogy mi mennyire tudunk alkalmazkodni a körülményekhez. Mindenképpen szeretnénk minél előkelőbb helyen végezni, és ezzel is meghálálni az MNASZ bizalmát” – jelentette ki Szabó Ádám.

Szegedi szívünk brutálisan büszke, és természetesen már most nagyon szurkolunk! Szabó Ádám a bajnokságban is sikert sikerre halmozott, erről itt írtunk:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb