Kikapcs

Az emberkereskedelemről szóló szabadulószobát hoz a holland rendőrség Szegedre

A holland rendőrség a Pécsi Tudományegyetem társszervezésével emberkereskedelem áldozataira szeretné felhívni a figyelmet az Escapevan elnevezésű áldozatvédelmi programmal. A projekt következő, magyarországi állomása pedig Szegeden lesz – olvasható a Csongrád-Csanád megyei rendőrség közösségi oldalán.

Mint kiemelték, egy szabadulószobának berendezett lakókocsi várja majd a fiatalokat és idősebbeket. Ezzel szeretnék felhívni a figyelmet az emberkereskedelem áldozataira. A résztvevők megismerik egy lány történetét, akit először Magyarországon, majd Hollandiában kényszerítettek prostitúcióra, végül azonban a hatóságok munkájának köszönhetően megmenekült. A szabadulószobából különböző feladatok útján lehet kijutni, melyek egységes célja az lesz, hogy „láthatóvá” tegyék az áldozatot, Nórát. A holland kollégák mellett a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai is várják az érdeklődőket, az Aradi vértanúk terén, 2022. szeptember 24-én 10-16 óra között.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb