Szegedi Arcok

Civilben is Hősök: két balesetnél is a bajbajutottak segítségére siettek a vásárhelyi katonák – forgalmat irányítottak és újjáélesztést is végeztek

Egymás után kétszer nyújtottak segítséget a közúton bajba kerülteken az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségének katonái a napokban – számolt be a történtekről az alakulat a hivatalos honlapján.

Mint írják, Prónai Gábor és Bogdán Zoltán szakaszvezetők szolgálati idejükön kívül, saját gépjárművükkel a 430-as számú úton haladtak, amikor arra lettek figyelmesek, hogy egy civil járműből egy eszméletlen férfit emelnek ki. Azonnal megálltak, a kialakult helyzetről tájékozódtak, megkezdték a forgalomszabályozást, a helyszín biztosítását és átvették a civilektől az eszméletlen személy újjáélesztését. Azt is kiemelték, hogy az Országos Mentőszolgálat munkatársai a kiérkezésük után még igénybe vették a katonák segítségét.

EGY FÁNAK ÜTKÖZÖTT AUTÓNÁL IS SEGÍTETTEK

A történet szerint Prónai és Bogdán szakaszvezetők az eset után útjukat folytatva észlelték, hogy egy út melletti fának ütközött egy, a velük szemben lévő sávban közlekedő gépjármű. A katonák újra megálltak, hogy az eset helyszínét biztosítsák és a sérült személyt ellássák az illetékes szervek kiérkezéséig.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: Belcampo
'Fel a tetejéhez' gomb