Közélet

Varga Mihály, Szegeden: Nehéz évek jönnek, kevesebb energiát kell fogyasztanunk

Varga Mihály szerint nehéz évek jönnek, kevesebb energiát kell fogyasztanunk, de az jó jel, hogy a lakosság máris reagálni kezdett erre a helyzetre. A pénzügyminiszter „Merre néznek a 2020-as évek” címmel tartott előadást a szegedi Közgazdász-vándorgyűlésen.

„A száz évvel ezelőtti húszas évek juthatnak az eszünkbe. Akkor az évtized vége a nagy gazdasági válság volt. A Kondratyev-ciklus alapján akár most is itt tarthatnánk” – mondta a miniszter, aki szerint „veszélyes vizeken” is lehetett volna az előadás címe, ugyanis egyik válság éri a másikat, világjárványok (Covid, majomhimlő) infláció, aszály, háború, tényleg csak a sáskajárás hiányzik a bibliai csapásokból.

AZ ADÓSOK VANNAK NEHEZEBB HELYZETBEN

Varga szerint olyan fizetésimérleg-válság jöhet, amit eddig nem tapasztaltunk, mindenki, akinek a finanszírozása nincsen rendben, válságba kerülhet. Elég sok ország van ebben a helyzetben. Felzárkózási pályán levő ország vagyunk, erős foglalkoztatással, de a külső finanszírozási képességben látszanak a különbségek. Az unió átlaga alatt van az adósságunk, de mégis a finanszírozás lehet a sérülékenységünk kulcsa. Igaz, kevés olyan ország van, amelyik biztonságos zónában van (Dánia a kivétel), a többi országban nőttek az adósságszintek. Úgy indul az évezred, hogy a prognózisokat egyre inkább recessziós környezetre kell átírni, minden elemző lejjebb teszi a várakozását. Most már csak 0 és 1 közötti stagnáló környezetre lehet számítani.

A LAKOSSÁGOT VAGY A CÉGEKET KELL SEGÍTENI?

“Kit segítsünk, a lakosságot, a cégeket? Nálunk vannak egyéb viták is: a globális minimumadó, amely amerikai kezdeményezés, és amelyből a kettős adóztatást elkerülő szerződés felmondása is következett. Az uniós támogatások kérdése, itt a V4 érdeke is megemlíthető, jól látható, hogy az érdekeink eltérnek” – mondta Varga Mihály. Van egy presszió: migráció, genderkérdések vagy a szankciók miatt vita van, a két nagy kérdés a 7 éves kohéziós támogatás 20 százaléka, 7,4 milliárd euró, illetve az RRF támogatási része, ami 5,9 milliárd euró. Varga Mihály itt morális kérdéseket feszegetett: „A hitelfelvételben Magyarország is részt vett mint garantőr, együtt vettük fel ezt a hitelt, a pénzek eljuttatása politikai vita alatt van, ez etikai, morális oldalról sem oké.” Szerinte, a magyar vállalások megnyithatják azt a lehetőséget, hogy novemberben lezárjuk ezt a vitát, és nyugvópontra jussunk. A ciklusok elején jön általában több forrás, nagy kérdés, hogy ezekkel számolhatunk-e, vagy nem kell ezekkel számolni.

ENERGIA ÉS ÉLELMISZER

Varga szerint két területen van nagy függőségi kérdés: ez az energia és az élelmiszer. Élelmiszer van, itt inkább az ár a kérdés. Az energiapiacon nagyobb a sebezhetőség, és abnormális a helyzet. “Arra fel lehet készülni, hogy valami drágul, de a tízszeres áremelkedésre nem. Pizzériás példán: 200 ezerről 2,5 millióra emelkedik az energiaszámla, ott erre nem lehet felkészülni. Az infláció is gond, de az ellátási láncok megszakadása is költségemelkedés, vagy akár az is gondot jelent, hogy beszerezzük az energiát” – tette hozzá.

OLCSÓ PÉNZ NINCS

“Reagálni kell, de olcsó pénz sincsen. Eszelős energiaár-emelkedésnél bízhatunk abban, hogy moderáltabb lesz az ár. De ha alig lesz olcsóbb, akkor kevesebbet kell fogyasztani belőlük. Az elmúlt években is voltak ilyenek, de ezeken akkor nagyobb hangsúly lesz” – mondta a pénzügyminiszter, majd hozzátette, hogy a folyó fizetési mérleget javítani tudja az energiahatékonyság és a megtakarítási programok. Varga optimista, szerinte az unióval megkötjük a megállapodást, de látszanak a kockázatok is. Kulcskérdés az energiahatékonyság, fontosak az alternatív források és a napelemek hálózatra csatlakoztatása. Az az ország, amelyik nem tudja megoldani az energiaellátását, az vesztes állam.

Ez történt tegnap szegedi Közgazdász-vándorgyűlésen:

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb