Mindenmás

Műtrágyatolvajt keres a kisteleki rendőrség, 300 ezer forintos nyomravezetői díjat kínálnak annak, aki segít elfogni a tettest

A Kisteleki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének gyanúja miatt egy ismeretlen tettes ellen – közölte a rendőrség a honlapján. Mint kiderült, a nyomravezető nem távozik üres kézzel: 300 ezer forintot kaphat az, aki információval rendelkezik, és ezáltal segít elkapni a tettest.

A rendőrség közleményében azt írja, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint 2022. március 21. napról 22. napra virradóra, illetve március 25. napról 26. napra virradóra az ismeretlen tettes bejutott egy baksi vegyianyagraktárba. A kapun lévő zárt lakatot levágta, majd onnan 96 zsák 25 kilogrammos kálium-nitrát műtrágyát tulajdonított el. A bűncselekménnyel okozott kár csaknem 2 millió forint – tették hozzá, majd azt is kiemelték, hogy a bűncselekmény elkövetőjének felderítésére tett intézkedések ez idáig nem vezettek eredményre.

300 EZER FORINT JÁR ANNAK, AKI SEGÍT LEFÜLELNI A TOLVAJT

A rendőrség kéri, hogy aki a bűncselekménnyel összefüggésben információval rendelkezik, jelentkezzen a rendőrségen.

A névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság 06-62-562-400-as hívószámán, továbbá a 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívó telefonszámon.

Mint tovább írják, a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője bruttó 300.000 forint, azaz háromszázezer forint díjat tűzött ki a nyomravezetőnek.

PONTOS ADATOKAT KELL ADNI

A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövetők személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövetők azonosíthatóvá, bűnösségükre a gyanú megalapozottá válik, és ismereteit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság fenntartja. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb