Sport

A Naturtex-SZTE-Szedeák még 2 ponttal vezetett a ZTE ellen, végül sajnos nem sikerült idegenben nyerni

A Zalaegerszeg vendégeként kezdtük meg a 2022-23-as szezont. A találkozó elképesztően nagy küzdelmet hozott, összesen 10 alkalommal változott, melyik csapat van előnyben. Folytatás vasárnap lesz 18 órától a Kecskemét ellen az újszegedi sportcsarnokban.

Nagyon rosszul kezdték a szegedi kosarasok a mérkőzést, 16–8 -al is vezettek a zalaiak. Végül átvettük a vezetést, sőt 2 pontos előnnyel mehettünk pihenőre.

A mérkőzés képe folyamatosan változott, ez abban is megmutatkozott, hogy 10 alkalommal változott, melyik csapat van előnyben. A két vezetőedző a következőképpen értékelte a találkozót:

Simándi Árpád: – Nagyon jó mérkőzést játszottunk, bármelyik csapat nyerhetett volna. A végjátékban elkövettünk pár olyan hibát, amit egy ilyen meccsen nem lehet. Idegenben 89 kapott ponttal nehéz mérkőzést nyerni, a továbbiakban azon kell dolgoznunk, hogy összeálljon a védekezésünk. Gratulálok a ZTE-nek! Köszönöm szépen a szegedi szurkolóknak, hogy eljöttek, és biztattak bennünket!

Polányi Kristóf: – Gratulálok a Zalaegerszegnek, megérdemelten nyertek! Mindig nehéz itt játszani. Nagyon szoros meccset tudtunk játszani, a legvégéig küzdöttünk. Javítanunk kell a védekezésünkön, és akkor meccseket tudunk nyerni. 

ZTE–Naturtex-SZTE-Szedeák 89–84 (21–18, 15–20, 26–22, 27–24)

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb