Mindenmás

Kicsi a rakás: 18 határsértőt zsúfolt be autója rakterébe egy embercsempész, Ásotthalomnál kapták el

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai befejezték az ügy vizsgálatát azzal az albán állampolgárral szemben, aki 18 határsértőt akart Nyugat-Európába szállítani.

18 MIGRÁNS VOLT AZ AUTÓ RAKTERÉBEN

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodának munkatársai szeptember 21-én, valamivel 21 óra után ellenőriztek egy magyar honosságú Fiat Ducato típusú gépjárművet Ásotthalom külterületén. Az autót egy albán állampolgárságú férfi vezette, rajta kívül a jármű rakterében a rendőrök 18 illegális migránst találtak, akik afgán állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A határsértőkkel szemben a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el.

A SOFŐR ELLEN EMBERCSEMPÉSZÉS MIATT INDÍTOTTAK ELJÁRÁST

A 33 éves sofőrt az egyenruhások előállították a Szeged Határrendészeti Kirendeltségre, ellene embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A nyomozók kezdeményezték letartóztatását, amelyet a Szegedi Járásbíróság elrendelt. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, az ügy iratait megküldték a Szegedi Járási Ügyészségnek.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó cikkek

3 hozzászólás

  1. Visszajelzés: sex loạn luân
  2. Visszajelzés: exchange cryptocurrency
'Fel a tetejéhez' gomb